Idén is folytatják a szakmai munkát a FAO/WHO Codex Alimentarius Analitikai és Mintavételi Módszerek Szakbizottságának budapesti ülésén
Ez év június 13-16. között tartja Budapesten a 42. szakmai ülését az idén 60 éves FAO/WHO Codex Alimentarius Analitikai és Mintavételi Módszerek Szakbizottsága (CCMAS). A nemzetközi szervezet szabványrendszereinek laboratóriumi kérdéseit összefogó testület 1972 óta Magyarországon ülésezik, valamint az elnöki feladatokat is minden évben magyar szakember látja el.
A koronavírus világjárvány miatt négy év után idén találkozhatnak ismét személyesen a szakbizottság résztvevői. A szakértők ugyanakkor a pandémia alatt is üléseztek, sikeres virtuális találkozókra és webináriumokra került sor az elmúlt években. A kiemelt fontosságú szakmai rendezvény szervezésében ezúttal is fontos szerepet vállalt az Agrárminisztérium, valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A szakbizottság elnöki feladatait 2018 óta dr. Nagy Attila, az Nébih Élelmiszerlánc-biztonsági Laboratórium Igazgatóság igazgatója látja el
Az egyhetes konferenciát megelőző napokban tematikus munkacsoporti és kétoldalú találkozókon már kezdetét veszi a szakmai munka. A vizsgálati módszerek szabványairól szóló előkészítő ülésre évről évre egyre több szakember érkezik a világ minden tájáról. A rendezvényen való részvételi szándékát pedig mintegy 50 ország, 10 nemzetközi szervezet 180 delegáltja jelezte. Az idei évben – újdonságként – a megbeszéléseket a Codex Alimentarius honlapján keresztül élőben sugározzák, így az ülést azok is figyelemmel kísérhetik, akik nem tudnak személyesen részt venni az eseményen.
A szakbizottság tagjaira a 42. ülésen többek között az alábbi fontos feladatok várnak:
• a mérési bizonytalanságról szóló útmutató véglegesítése;
• a mintavételi szabályokat összefoglaló dokumentum felülvizsgálata;
• a jelenlegi, vizsgálati módszerekről szóló szabványgyűjtemény alapján egy, a Nébih által üzemeltetett adatbázis létrehozása;
• a gabona-, a feldolgozott gyümölcsök és zöldségek, illetve zsírok-olajok területén a jelenleg használt módszergyűjtemény áttekintése és az új mérési módszerek bevezetése is szerepel az elnökség tervei között.
A munkadokumentumok és további részletek a CCMAS szakbizottság honlapján olvashatóak.
Nébih
Kapcsolódó cikkeink
A Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis elleni védekezésre is figyelniük kell a hazai állattartóknak
A Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis (ASP) kapcsán kiemelten fontos, hogy…
Tovább olvasom >Egy hajmáskéri üzemből 3,4 tonna élelmiszert vont ki a hatóság
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) súlyos szabálytalanságokat tárt fel egy…
Tovább olvasom >Zajlik az érintett telepek teljes mentesítése és ha nem lesz újabb fertőzés, akkor heteken belül feloldhatják a korlátozásokat
Eredményesnek értékelte a ragadós száj- és körömfájással szembeni védekezést Nagy…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >