Idén is csatlakozott az ALDI a Magyar Élelmiszerbank Egyesület Karácsonyi Adománygyűjtő akciójához

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 12. 15. 11:30

Karácsony közeledtével immár harmadik éve vesz részt az ALDI a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adománygyűjtő akciójában. Az idén összegyűjtött mintegy 75 000 kilogrammnyi élelmiszeradományt az Élelmiszerbank helyi rászorulóknak osztja ki a nehéz téli időszakban.

Az ALDI 2016 óta működik együtt a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel. A partnerség keretén belül a kereskedelmi forgalomba már nem kerülő, de fogyasztásra még alkalmas élelmiszerek jutnak el az Egyesület révén a rászorulókhoz. Ebben az évben már a 100-at is meghaladta a programba bekapcsolódott ALDI üzletek száma. Az áruházlánc idén egymillió forinttal is támogatja az Élelmiszerbank operatív működését, illetve harmadik éve vesz részt az Élelmiszerbank Egyesület Karácsonyi Adománygyűjtésében, amely 2020. november 27-29. között zajlott. Az Élelmiszerbank önkéntesei a tavalyinál lényegesen több, immár 81 ALDI áruházban gyűjtötték össze a vásárlók felajánlásait, így országszerte számos üzletben nyílt lehetőség adományozásra.

A koronavírus-járvány és a téli időszak okozta nehézségek enyhítését célozta idén az Élelmiszerbank Adománygyűjtése, az áruház bejáratánál az önkéntesek szórólap segítségével hívták fel a vásárlók figyelmét a gyűjtésre, valamint a felajánlásokkal kapcsolatos fontosabb információkra. A vevők a megvásárolt, adományozni kívánt tartós élelmiszereket – többek között konzerveket, étolajat, cukrot, csokoládét, rizst, tartós tejet, bébiételt, tésztát, édességet – a pénztáraktól való távozás után, a kasszák mellett elhelyezett gyűjtőponton adhatták át.

„Az ALDI vásárlói ismét rendkívüli segítőkészségükről és társadalmi érzékenységükről tettek tanúbizonyságot, hiszen összesen mintegy 75 000 kilogrammnyi élelmiszer gyűlt össze, több mint 33 millió forint értékben a három nap alatt. Hálával tartozunk vevőinknek és a gyűjtésben résztvevő mintegy 1620 önkéntesnek, hogy közösen közel 15 000 adománycsomaggal tudunk hozzájárulni számos nélkülöző család szebb karácsonyához” – mondta Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója a gyűjtés kapcsán. Az adományozóknak hála 14-14 tonna liszt és cukor, közel 12-12 tonna tészta és tartós tej, 7,8 tonna étolaj, 7,3 tonna konzerv, 4,4 tonna édesség, 2 tonna rizs és 680 kilónyi bébiétel képezi az élelmiszercsomagok alapját.

A három nap alatt összegyűlt élelmiszeradományból összeállított élelmiszercsomagokat az Élelmiszerbank, önkéntesei segítségével a nehéz téli időszakban juttatja el a helyi rászorulóknak. A koronavírus-járvány miatt a csomagok szétosztása több időt vehet igénybe, de az ALDI és az Élelmiszerbank is bízik abban, hogy minél több nélkülöző számára sikerül meghittebbé tenni az ünnepeket.

 

Kapcsolódó cikkeink