IDÉN IS ÁTADTÁK „AZ ÉV LEGSIKERESEBB PROMÓCIÓJA 2023”–DÍJAKAT

Szerző: Németh László Dátum: 2023. 04. 27. 21:43

Idén 15. alkalommal került megrendezésre, a Trade magazin szervezésében „Az év legsikeresebb promóciója” verseny, amelynek eredményei a témában tartott egésznapos konferencián, a Promóciók napján láttak napvilágot, április 27-én.

Az idei megmérettetésre 7 kategóriában érkeztek pályázatok a márkák gyártói, lebonyolító ügynökségek, illetve kereskedők részéről, de természetesen újra – a meghirdetettek szerint –, öt különdíj is átadásra került. Az eredmények a 14 tagú szakmai zsűri értékelése, valamint a Kantar Hoffmann piackutató által 4 fókuszcsoportban történt vizsgálatok alapján születtek meg.

Az eseményt hagyományosan idén is egész napos szakmai program kísérte.

A jubileumi alkalommal megrendezett Promóciók napja programra összeállított konferencia A sikeres promóciók kulcsa címet kapta, nem véletlenül.

A megnyitóban Hermann Zsuzsanna, a Trade magazin ügyvezető-főszerkesztője kitért az aktuális piaci helyzetből adódóan a promóciók súlyának ismételt emelkedésére, és az idei megmérettetés tapasztalataira.

 

 

A nyitó előadást Geszti Péter tartotta arról, hogy mennyire fontos, hogy a promóció is mindig, minden körülmény között építse a márkát; hogy mennyire fontos, hogy az ötlet vagy gondolat, amire épül, kreatív és innovatív legyen, és hogy a végén a felelős fogyasztást építse a jövőben. Mondani sem kell, hogy nagy volt a siker, hiszen Péter lebilincselő előadása energiabombaként hatott a jelenlévőkre a nap további részében is.

 

Tolnai Gábor, a Kantar Hoffmann divízióigazgatója ezután részletesen elemezte az összes, idén befutott 26 pályázatot a fókuszcsoportokban megkérdezett vásárlók elmondásai alapján. Így megtudhatták a jelenlévők a vásárlók pozitív és negatív kommentjeit, sőt, az általuk tett javaslatokat is az egyes promóciók továbbfejlesztési lehetőségeiről.

 

 

Az eredmények minden évben azért is teszik különlegessé ezt a konferenciát, mert a kategóriák nyertesei és a különdíjasok prezentálják pályázatiakat, benne elsőkézből promóciós ötleteiket, máshol el nem hangzott kulisszatitkaikat, a nyerő mechanizmusokat, és persze eredményeiket. A díjátadót és a Promóciók napja eseményt Krizsó Szilvia moderálta.

 

 

Az esemény támogatói közül két cég a továbbiakra mutatott olyan hasznos és trendi szolgáltatást, amely az érdeklődők számára is újdonságot jelentett. Először az iPixel ügyvezető igazgatója, Harci Tamás mutatta be tevékenységük legújabb fejlesztését, amelynek lényege, hogy a bolti promóciókat bolti szinten tudják támogatni grafikai stúdiójuk és nyomdájuk segítségével. Amennyiben egy bolti eszköz a promóció alatt megsérül, nem szükséges a központon keresztül kérni annak pótlását, direkt módon az üzlet maga intézheti ezt közvetlen a nyomdával, értékes időt megspórolva a promóció ideje alatt.

Tóth Zoltán, a DigInStore vezérigazgatója pedig a nemzetközi kiállításokon is bemutatott, nagysikerű promóciós eszközt hozta magával a konferenciára. A hologrammos ventilátor az egyik legintenzívebb lehetőség a figyelemfelkeltésre a boltban, mind újszerűségéből adódóan, mint látvány szempontjából. Látszólag a semmiből emelkednek ki képek, jelennek meg írások elkápráztatva a vásárlót a boltban, felhívva a figyelmet az aktuális promócióra. Ma már egy elemtől a falnyi megjelenésig, nincs terjedelmi korlát és az alkalmazás nem csak képi, de hanghatással is egybeköthető. A standos bemutató mellett előadásában a TrafikTv6 előnyeit és promóciós lehetőségeit mutatta be, amelyet szemkamerás vizsgálattal is megerősítettek.

A konferenciát az EuroShopon, a világ legnagyobb POP kiállításán látottakkal zárták a szervezők. Így Kátai Ildikó, a POPAI Magyarország Egyesületének főtitkára és Kolonics Attila, az Art Match ügyvezető igazgatója a szakmai szemmel végigjárt 120 ezer négyzetméteres kiállításon, több mint 1800 kiállító által bemutatott megoldásaiból szemezgetve állítottak össze csak promóciók szempontjából hasznos, újszerű, trendi megoldásokat a hallgatóság számára.

 

A Promóciók Napjáról részletesen beszámolunk a Trade magazin 6-7. nyomtatott és digitális lapszámában, ahol nem csak az előadásokról lehet majd bővebben olvasni, de röviden bemutatjuk a dobogós és különdíjas promóciókat is.

Az év legsikeresebb promóciója 2023 eredményei a következők:

Élelmiszer kategória 

l. helyezett Havas Media Hungary Kft. – Európai Friss Csapat

II. helyezett és Trade Marketing Klub különdíjas Humán Telex Advertising Kft. – Adventibi Nyereményjáték 

lll. helyezett Eisberg Hungary Kft. – (T)együnk együtt! Támogasd vásárlásoddal a Bátor Tábor Alapítványt!

III. helyezett és Trade magazin különdíjas Magyar Termék Nonprofit Kft. és Tricky Communications Kft. – Magyar Termék Nyereménykerék promóció 

HoReCa kategória

l. helyezett Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. és Domino Reklámügynökség Kft. – Heineken Silver VR hostess promóció

ll. helyezett Dreher Sörgyárak Zrt. – Csapolt Minőség Program

Ital kategória

l. helyezett Coca-Cola HBC Magyarország Kft. – Fanta Halloween

II. helyezett  és POPAI különdíjas Zwack Unicum Nyrt. – Unicum Shop in shop installáció 

lll. helyezett Heinemann Testvérek Kft. – Jim Beam & Tankcsapda Welcome Session 

III. helyezett POS Services Kft. – Coca-Cola Karácsonyi kampány 

Kereskedelmi kategória

l. helyezett Rewart Creative & Digital Agency és MOL Nyrt. és Mastercard Hungary Kft. – Hová utaznál 5millió forintból? 

ll. helyezett Rossmann Magyarország Kft. – Casino Rossmann 

lll. helyezett SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. – A SPAR és a Street Kitchen bemutatja: Fördős Zé: Ünnepek A-tól Zé-ig könyv

Non-FMCG kategória

l. helyezett Lounge Group és STABILO International GmbH Magyarországi Fióktelepe – Színezz szavakkal 

l. helyezett Soudal Magyarország Kft. – Soudagrill promóció 

Non-food (háztartási vegyiáru és kozmetika) kategória

I. helyezett és CSR különdíjas Henkel Magyarország Kft. – Persil a gyerekekért #tisztaruhátmindnekinek 

II. helyezett és Fenntarthatósági különdíjas Henkel Magyarország Kft. – Játék egy zöldebb jövőért 

Online / Digitális kategória

l. helyezett Lounge Group és STABILO International GmbH Magyarországi Fióktelepe – Színezz szavakkal 

ll. helyezett Auchan Magyarország Kft. és BlackBelt Holding Zrt. és Mito Digital Zrt. – Bizalom hónapja

 

A szakmai Zsűri és Partnereink nevében is gratulálunk!

További információ: www.evpromocioja.hu és marketing@trademagazin.hu

A pályázat kiírója

A verseny szakmai támogatói

Popai Hungary green120   

A verseny támogatói

    magyarbrandsJOmagyarbrandsJO

A verseny kutatási partnere

Kapcsolódó cikkeink