Terítéken a magyar sertéshúságazat
Sajtótájékoztatót tartott a Magyar Húsiparosok Szövetsége, ahol az előadók beszéltek az ágazat helyzetéről, a húsokról és húskészítményekről, valamint arról, hogy az ünnepi készülődéskor mire érdemes odafigyelnie a fogyasztónak a megfelelő termék kiválasztásakor.
Éder Tamás, a szervezet társadalmi elnöke elmondta:
– 2017-ben a magyar sertésállomány sajnos megint egy kicsit, egész pontosan mintegy 1,2 százalékkal csökkent, tehát a jelenlegi állomány létszáma nagyjából 2,8 milliónál tart.
A szervezet vezetője szerint ennél nagyobb probléma, hogy a kocalétszám nagysága is 171 ezerre szűkült. A tavalyi évben 4,756 millió sertést vágott a magyar húsipar, ez 1,7 százalékos növekedést jelentett egy év alatt, míg az Európai Unió vágásszáma 260 millió körül alakult. A szakember külön is felhívta a figyelmet az áfacsökkentés piactisztító hatására. 2014 óta – az élősertés és a félsertés áfájának csökkentését követően – egymillióval, 27 százalékkal nőtt a vágáslétszám, miközben a sertések száma 4,5 százalékkal csökkent.
A hús- és baromfihús-ágazatra utalva Éder Tamás kiemelte, hogy itt az összesített teljesítmény kicsit csökkent ugyan, de ebben a döntő szerepet játszott a baromfi-influenza gazdasági hatása.
– Magyarországon egyetlen hatóság felelős az élelmiszerlánc-biztonságért, ez pedig a Földművelésügyi Minisztérium, amely háttérintézménye – a Nébih – által látja el ellenőrzési és szemléletformálással kapcsolatos feladatait. Maga az élelmiszerlánc-biztonság összetett, szereplői a hatóság, a vállalkozás és a vásárló – fejtette ki prezentációjában dr. Bognár Lajos, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára (képünkön). A szakpolitikus kiemelte, hogy az élelmiszerlánc rendkívül összetett, többszereplős rendszer, amelynek hatékony és kiegyensúlyozott működéséhez elengedhetetlen, hogy valamennyi szereplő tisztában legyen saját jelentőségével, lehetőségeivel, illetve kötelezettségeivel. //
Kapcsolódó cikkeink
Növényvédő szerek alkalmazhatósága a különböző kukorica kultúrákban
A növényvédő szerek kiválasztásakor kiemelt jelentőséggel bír, hogy az adott…
Tovább olvasom >Fokozott ellenőrzések a hazai állatállomány védelmében
Kiemelten fontos a védekezés a fertőző állatbetegségek ellen, hiszen így…
Tovább olvasom >Nébih: leveskockát hívtak vissza a forgalomból nem jelölt szójaallergén miatt
Több magyarországi vállalkozáshoz is eljutott az a vietnámi leveskocka, amit…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >