Horrorárakra számíthatunk, ha húsvéti sonkáról van szó
Bőséges lesz a kínálat, de az árak magasak lesznek a húsvéti sonkák körében.

Hiány nem lesz, hogy jót is mondjunk
Immár négy hónapja csökkennek a reálbérek, aminek látványos a hatása a fizetések vásárlóértékére – írja az Index. Az elmúlt öt hónapban egyaránt 40 százalék feletti általános élelmiszer-inflációt mért a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára is megerősítette a lapnak, hogy nem lesz hiány sonkából húsvétkor a boltok polcain, az ára azonban kifejezetten riasztó lehet.
A különböző sonkakészítmények átlagosan 35-40 százalékkal kerülhetnek többe idén, mint tavaly húsvétkor. Ez azért »csak« 40 százalék, mert a kereskedők kisebb árréssel kalkulálnak a még elrettentőbb árak elkerülése érdekében. Amennyiben a teljes beszerzésiár-növekedést áthárítanák a fogyasztókra, akkor akár 50-60 százalékos húsvéti húskészítmény-drágulással is szembesülhetnénk az üzletekben
– jegyezte meg Neubauer Katalin.
A magyar kiskereskedelmi egységek a hazai beszállítók termékeit részesítik előnyben, „eddig is a magyar húsipar szereplőire támaszkodtak a húsvéti szezonban”. A nemzetközi kereskedelmi láncoknál azonban nem elképzelhetetlen az import sonka térnyerése, hiszen a füstölt, pácolt sonkaféleségek beszerzése megoldható a külföldi piacról is.
A húsvéti sonka beszerzési ára jelentősen nőhet, hangzott el a Kifli.hu múlt heti sajtótájékoztatóján. Kiemelték: arra számítanak, hogy az ársapka kivezetésével nőnek majd az árak, de rövid időn belül konszolidálódnak is.
A GfK Piackutató Intézet adatai szerint
- tavaly húsvétkor 3,1 millió háztartás 17,4 milliárd forint értékben összesen 7539 tonna sonkát, füstölt húst vásárolt,
- ami háztartásonként 2,5 kilogrammot jelent 5700 forint értékben.
- A háztartások által március–áprilisban megvásárolt sonka-, valamint füstölthús-mennyiség az éves összvolumen 44 százalékát tette ki.
- Az átlagos ár kilogrammonként 2304 forint volt.
Kapcsolódó cikkeink
Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >Szárnyalnak az árak a baromfipiacon: drágult a csirke, a pulyka és a tojás is
Az elmúlt hónapokban látványos áremelkedés zajlott le a hazai baromfi-…
Tovább olvasom >Bőséges termés, drága kenyér – Horvátországban a jó búzaév ellenére is nőnek az árak
Bár kivételesen jó búzaterméssel zárul a 2025-ös aratási szezon Horvátországban,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csődvédelem alá került a Pepco német leányvállalata
A diszkontlánc német egysége fizetésképtelenséget jelentett be, miközben a Pepco-csoport…
Tovább olvasom >Kék bolygó: az élelmiszerhulladékot már rövid távon is hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány alapanyagként
Az élelmiszerhulladékot már rövid távon hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány…
Tovább olvasom >Túl sok az ipari kémia a tányéron: az ultrafeldolgozott élelmiszerek terjedése már az uniós szabályozók figyelmét is felkeltette
Az ultrafeldolgozott élelmiszerek (UPF – ultra-processed foods) aránya drasztikusan megnőtt…
Tovább olvasom >