Hollandiában újranyitottak az éttermek, bárok és kávézók
A közösségi távolságtartás szabályainak szigorú betartása mellett hétfő déltől újranyitottak az éttermek, bárok és kávézók Hollandiában a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő korlátozások újabb lazításának köszönhetően.
Az éttermekben az előzetes foglalás kötelező, egy vendéglátó helyiségben legfeljebb 30 ember tartózkodhat egyszerre az előírt másfél méteres távolság betartásával, továbbá a vendéglátónak meg kell kérdeznie a vendégeket esetleges egészségügyi kockázat fennállásáról. A kültéri teraszokra azonban ezek a szabályok nem vonatkoznak.
A holland közegészségügyi szolgálat legfrissebb adatai szerint az országban az utóbbi 24 órában hatan vesztették életüket a koronavírus-fertőzés miatt, az áldozatok száma közelít a hatezerhez. Kórházi ápolásra további hat embert vettek fel, intenzív osztályon 159 embert kezelnek. Ez körülbelül a tizede a járvány csúcspontján intenzív ápolásra szorultak számának. Az újonnan azonosított fertőzések száma 288.
A sajtójelentések szerint ez a szám a napokban erősen emelkedni fog, mivel az országban széles körben kiterjesztették a tesztelést. A hétvégén Hugo de Jonge egészségügyi miniszter sajtónyilatkozatban kérte fel az állampolgárokat, hogy forduljanak orvoshoz kivizsgálásra akár a legenyhébb panaszok esetén is.
A szomszédos Belgiumban a kórházi felvételek száma nem emelkedett 50 fölé immár a tizedik egymást követő napon. A helyi sajtó arról adott hírt, hogy, a kórházakban folyamatosan csökken a vírusfertőzéssel kezeltek száma. A közegészségügyi szolgálat szerint vasárnapról hétfőre 19-en haltak bele a Covid-19-be, ez a szakértők szerint az évi normális elhalálozási átlagnak megfelelő érték. A fertőzést 24 óra leforgása alatt 136 ember kapta meg.
A belga kormány szerdán jelenti be a járvány megfékezésére elrendelt korlátozások enyhítésének következő szakaszát.
Luxemburgban 4020 fertőződtek meg a járvány kitörése óta és 110-en haltak bele a Covid-19-be. A hétvégén sem új fertőzésről, sem halálesetről nem tájékozatott a helyi sajtó. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nagy hazai borravaló-körkép: így jattolnak a magyarok a vendéglátósok szerint
A vendéglátósok 75 százaléka számolt be arról, hogy a vendégektől…
Tovább olvasom >Visszatér a The Body Shop Belgiumba és Svájcba
A brit kozmetikai márka, a The Body Shop hamarosan visszatér…
Tovább olvasom >Talajmegújító kísérleti mezőgazdasági programot indít a FrieslandCampina, a Lidl és a ReGeNL
A FrieslandCampina, a Lidl és a holland ReGeNL közösen indítanak…
Tovább olvasom >További cikkeink
„A polc nemcsak hely, hanem stratégia” – a P&G újragondolja a vásárlói élményt Magyarországon
Interjú Joanna Bohdanowicz-cal, a Procter & Gamble Közép-európai szenior igazgatójával…
Tovább olvasom >Brüsszel eljárást indított Magyarország ellen az árréskorlátozások miatt
Két kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen az Európai Bizottság,…
Tovább olvasom >Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >