HO-ból a HI-be – azaz Home Office plus Hibrid Office – módszerek a munkavégzésben

Szerző: Trademagazin Dátum: 2023. 04. 04. 11:33

Több hónappal ezelőtt indult a sorozat a Home Office munkamódszer tapasztalatairól illetve az aktuális gyakorlatról, melyet a hazai és nemzetközi cégek folytatnak Magyarországon. Eljutottam a harmadik fejezethez, mely már előre mutat és jelzi  HO fejlődési irányát.

Vörös Mónika

Az alkalmazás magától értetődő, kvázi  adja magát – a HO-ból a Hibrid, a HI OFFICE felé. A pandémia lassan a a végét járja, reménykedünk – nem lesz folytatás. Sok változást hozott életszeméletünkben, felfogásunkban, így érthetően a munkamódszerekben is. Te is változz, ne csak a környezeted, mely mondat érvényes minden helyzetben, pláne ha az utóbbi 3 évet tekintjük. Változás-változás-változás – minden téren, helyzetben otthon és a munkahelyeken is. A szervezeti felépítés, a munkakörök száma és szintje megannyi terület, melyek folyamatosan változnak és ez a változás érinti a mindennapi életünket. Nincs ez másképp korábbi munkahelyemen az Unilevernél sem, mely mindig elől jár az új módszerek kitalálásában és elterjesztésében. E témákról kérdeztem Vörös Mónikát, HR szakértő, specialista , aki e terület gazdája és szakértője a régióban.

– Ha jól tudom az Ul e téren már régóta aktív, alkalmazza a módszert,

Az Unilever már több mint 10 évvel ezelőtt lehetővé tette munkavállalói számára, hogy heti 1-2 napot otthonról vagy egy alternatív helyről dolgozzanak, így a világjárvány ebből a szempontból nem ért bennünket váratlanul. Mind kulturálisan, mind informatikai szempontból fel voltunk készülve az otthoni munkavégzésre.

– A régióban éa Európában – a globális rendszeren belül mennyire élnek a helyi sajátosságok ?

Az otthoni munkavégzést globálisan támogatja az Unilever, azonban a helyi szabályozás az országok különböző munkajogi előírásai miatt kis mértékben eltérhet. Az otthoni munkavégzés alkalmazásában nincsenek nagy különbségek, Magyarországon is teljesen a globális alapelvek alapján működünk.

– Kérlek említs pár good practice-t, mely példamutató HO tekintetében.

Az Unilever amellett hogy lehetővé teszi az otthoni munkavégzést, arra is figyel, hogy annak minősége milyen. Biztosítjuk a szükséges informatikai eszközöket, és figyelünk az otthoni munkahely biztonságára és jó ergonómiájára. Folyamatosan képezzük a kollégákat arra, hogyan végezhetik hatékonyan és egészségesen otthonról a munkájukat, hogy mentálisan és fizikailag is jól legyenek. Nagyon fontosak a szünetek és megfelelő folyadékpótlás. Arra buzdítunk mindenkit, hogy 30 vagy 60 perces online meetingek helyett 25 és 50 perces találkozókat szervezzenek, hogy legyen alkalma mindenkinek egy frissítő szünetet tartani. Az elmúlt időszakban sokat beszéltünk arról a csapatainkkal, hogyan tudunk úgy jól együttműködni, hogy például egy értekezlet során vannak kollégák akik együtt ülnek az irodában egy tárgyalóban, és vannak, akik otthonról online csatlakoznak be. Igyekszünk erre jó tippeket adni, és figyelünk a visszajelzésekre.

– A pandémia milyen módon változtatta meg a HO szabályokat?

A világjárvány állandó home office-t hozott magával, és a munkavállalók támogatása még jobban előtérbe került nálunk. Lehetőséget adtunk az irodából jó minőségű székeket és egyéb irodai felszerelést hazavinni, hogy technikai és ergonómiai szempontból is segítséget nyújtsunk. Ezeket a felszereléseket még most is használják a kollégák. Egyértelművé váltak, az otthoni munkavégzés előnyei is, és bebizonyosodott, hogy nagy rugalmasságot nyújt ez a lehetőség a munkavállalók többségének. A home working mára már elfogadott sztenderddé váltak, és a munkahelyválasztásnál is fontos szempont a jelöltjeink számára.

• Mi jellemzi e szempontból a jelenlegi munkamódszereket?

A munkával kapcsolatosan az véleményünk, hogy a lényeg az, amit csinálunk, nem ahonnan végezzük.

Jelenleg hibrid módon dolgozunk a világ összes országában, ami azt jelenti, hogy átlagban hetente két napot dolgozunk az irodából és hármat otthonról. Arra kérjük a kollégákat, hogy az irodát az együttműködésre és közös alkotásra használják, egyéni munkájukat pedig ütemezzék otthonra. Ehhez természetesen átalaktottuk az irodáinkat is, és nagyobb hangsúlyt kaptak az egyéni munkaállomások kárára a kollaborációs terek.

Természetesen most egy kissé jobban előre kell tervezni, hogy mikor dolgozunk az irodából, így online foglaló eszközöket használunk a parkolóhelyek, íróasztalok, tárgyalók vagy egyéb kollaborációs terek használatára. 

–  Jövőkép – milyen változtatásokat terveztek a múltbeli tapasztalatok alapján?

Manapság az irodáink kihasználtsága foglalkoztat bennünket, mert a világban a legtöbb irodánkban azt tapasztaljuk, hogy hétfőnként és péntekenként nagyon kevesek választják az irodai munkavégzést, a többi három napon azonban meglehetősen zsúfoltak az irodák. Ezt az egyenlőtlenséget szeretnénk „kisimítani”, vagy figyelembe venni pl. a fűtés-hűtés szempontjából, hiszen a megnövekedett energia árak miatt egy-egy nap spórolás is sokat jelent.

A fenntarthatóság és a munkavállalói élmény folyamatos javítása mellett idén célunk az, hogy az irodáinkat úgy alakítsuk át, hogy bármilyen fogyatékkal elő kolléga vagy látogató számára is teljes mértékben használhatóak legyenek.

Mint a válaszokból is kitűnik, a jövőkép tiszta, világos , érthető, a kérdés milyen módon alkalmazzák a hibrid módszert a régióban az egyes országokban levő cégek, szervezetek ,ez mutatja meg a hatékonyság fokát, mértékét.

A munkaadók és munkavállalók számára egyaránt fontos, hogy a munkakedv, az energia megmaradjon, ennek érdekében érdemes megfontolni a munka módszerek változtatását . Nem mindegy milyen kedvvel, környezetben dolgozunk nap mint nap, hogy a teljesítmény szárnyalhasson és a munkát végzők is jól érezzék magukat.

Mit hoz a jövő? Már túl az első negyedéven, látjuk ,hogy ez az éve sem lesz könnyű ,de úgy gondolom, érdemes küzdenünk azért, hogy az évvégi  elért eredmények további lendületet adjanak home vagy hibrid és ki tudja még hány módosítás alkalmazására a jövőben.

 

Csík Klára

Kapcsolódó cikkeink