Hivatalosan is megkezdődött a fagylaltszezon a Balatonnál
Hivatalosan is megkezdődött a fagylaltszezon szombaton a Balatonnál, ez a helyi cukrászdák és vendéglátóhelyek számára a gazdasági élénkülés időszakát jelenti – közölte a Balatoni Turizmus Szövetség.

Indul a szerzon
Tájékoztatásuk szerint idén ismét kapható például a Balaton fagyija verseny tavalyi nyertes íze – a Balatoni mámor nevű diós-fügés fagylalt -, amelyből tavaly több mint húszezer gombócot adtak el.
A tavalyi verseny nyertese Vadócz Jenő, a balatongyöröki Promenád kávéház cukrásza, aki emellett kardamomos szilvasorbet-val, túrófagyival és meggyöntetes joghurtfagylalttal készül a szezonra. Szerinte a fagylaltszezon nem csak a fagylaltkedvelőknek nyújt örömet, hanem a Balaton régió gazdasági fejlődéséhez is hozzájárul.
A közleményben idézték a szervezet elnökét, Fekete Tamást, aki elmondta, a múlt évi versenyen induló egyes cukrászdák forgalma átlagosan 15 százalékkal nőtt. Kiemelte, a Balaton fagyija verseny nem csupán egy gasztronómiai esemény, hanem egy igazi turisztikai attrakció, amely a Balaton régió gazdasági életére is pozitív hatást gyakorol.
Princzinger Péter, a VisitBalaton365 ügyvezető igazgatója a közlemény szerint hangsúlyozta, hogy a régióban megrendezett, magas színvonalú kulináris fesztiválok, versenyek jelentősen hozzájárultak a turisztikai eredményekhez.
Tájékoztatása szerint a Balaton 2024-ben 3,2 millió vendéget fogadott, ami 6,7 százalékos növekedést jelentett az előző évhez képest. A látogatók 75 százaléka belföldről, 25 százaléka pedig külföldről érkezett.
Kapcsolódó cikkeink
A Positive Adamsky lett az ITAKA utazási iroda lead ügynöksége Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Utazási irodák szövetsége: a bizonytalan időszakban biztonságosabb utazási irodával utazni
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Horvátországi hotellel bővül a Hilaris Hotels: csatlakozik a rogoznicai Boutique Hotel Life
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Pénztárcabalát sonkaválasztékkal erősít a PENNY
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kutatás: A gyors esti étkezések korszakát éljük
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Sikkerel zárult a II. Fenntartható Csomagolás Fórum
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


