Hivatalosan is megkezdődött a fagylaltszezon a Balatonnál
Hivatalosan is megkezdődött a fagylaltszezon szombaton a Balatonnál, ez a helyi cukrászdák és vendéglátóhelyek számára a gazdasági élénkülés időszakát jelenti – közölte a Balatoni Turizmus Szövetség.

Indul a szerzon
Tájékoztatásuk szerint idén ismét kapható például a Balaton fagyija verseny tavalyi nyertes íze – a Balatoni mámor nevű diós-fügés fagylalt -, amelyből tavaly több mint húszezer gombócot adtak el.
A tavalyi verseny nyertese Vadócz Jenő, a balatongyöröki Promenád kávéház cukrásza, aki emellett kardamomos szilvasorbet-val, túrófagyival és meggyöntetes joghurtfagylalttal készül a szezonra. Szerinte a fagylaltszezon nem csak a fagylaltkedvelőknek nyújt örömet, hanem a Balaton régió gazdasági fejlődéséhez is hozzájárul.
A közleményben idézték a szervezet elnökét, Fekete Tamást, aki elmondta, a múlt évi versenyen induló egyes cukrászdák forgalma átlagosan 15 százalékkal nőtt. Kiemelte, a Balaton fagyija verseny nem csupán egy gasztronómiai esemény, hanem egy igazi turisztikai attrakció, amely a Balaton régió gazdasági életére is pozitív hatást gyakorol.
Princzinger Péter, a VisitBalaton365 ügyvezető igazgatója a közlemény szerint hangsúlyozta, hogy a régióban megrendezett, magas színvonalú kulináris fesztiválok, versenyek jelentősen hozzájárultak a turisztikai eredményekhez.
Tájékoztatása szerint a Balaton 2024-ben 3,2 millió vendéget fogadott, ami 6,7 százalékos növekedést jelentett az előző évhez képest. A látogatók 75 százaléka belföldről, 25 százaléka pedig külföldről érkezett.
Kapcsolódó cikkeink
Új képzéssorozat a balatoni turizmusért: gyakorlatközpontú tréningek Keszthelyen
A balatoni turizmus fejlődésének egyik kulcsa a szolgáltatók versenyképességének növelése…
Tovább olvasom >Több mint 15 ezer illegális turisztikai apartman működik Madridban
Több mint 15 ezer illegális turisztikai apartman működik Madridban –…
Tovább olvasom >Részben az utaztatási cégek részvényeinek árfolyamcsökkenése húzza le az európai tőzsdéket
Gyengültek a vezető európai tőzsdemutatók péntek délelőtt elsősorban az utaztatási…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI-elemzés: árréstop – mentőöv a vásárlóknak, béklyó a piacnak
Nagy Márton miniszter bejelentésé alapján, 2025 márciusában a Magyar kormány…
Tovább olvasom >Zsigó Róbert: 874 élelmiszernek csökkent az ára az árrésstopnak köszönhetően
Az új adatok szerint 874 élelmiszernek csökkent az ára az…
Tovább olvasom >Az Európai Bizottság vészhelyzeti tartalék felhalmozását javasolja az uniós lakosságnak
Az Európai Bizottság szerint az Európai Uniót is érintő jelenlegi…
Tovább olvasom >