Hetedszer rendezik meg a Hajdúsági Expot
Augusztus 10-12. között rendezik meg a VII. Hajdúsági Expot és Traktorhúzó Kupát Hajdúböszörményben – jelentették be a szervezők kedden sajtótájékoztatón.
Kiss Attila (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta: a korábbi évekhez hasonló részvételre számítanak Kelet-Magyarország legnagyobb mezőgazdasági konferenciáján, illetve traktorhúzó versenyén.
A helyi agrárvállalkozások mellett a kiállításon bemutatkoznak a hajdúvárosok és a megye más települései is – mondta.
Czeglédi János, a Keleti Fejlesztési Iroda ügyvezetője hozzátette: a bemutatkozási lehetőséget lehetővé tették Hajdúböszörmény testvérvárosainak és mezőgazdasági gépgyártóknak, -forgalmazóknak is.
A Nemzeti Agárkamara külön sátorban várja az érintetteket szaktanácsadással és pályázati lehetőségekkel – tette hozzá. Ficsor László, a Hajdúböszörményi Traktorhúzó Egyesület elnöke bejelentette, hogy 2011-ben alakult egyesületük teljes jogú tagja lett az Európai Traktorhúzó Egyesületnek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Kiegyensúlyozottabb lehet a diótermés idén
Jó termésben bíznak idén a hazai dióültetvényeken gazdálkodók. Idén a termés…
Tovább olvasom >A burgonya termésátlaga 25 százalékkal több, mint 2022-ben
A napraforgó betakarítása novemberre szinte teljesen befejeződött, a vetésterület 99,9…
Tovább olvasom >Elsőként jellemezték zöldalgák foszfátszállító-fehérjéjét szegedi kutatók
Elsőként jellemeztek egy zöldalgákban található foszfátszállító-fehérjét a Magyar Kutatási Hálózathoz…
Tovább olvasom >További cikkeink
Minden várakozást felülmúlt idén az Anuga
A világ első számú élelmiszer- és italszakmai vására, az Anuga…
Tovább olvasom >Az I. Flexi Fórum főbb témái között a flexitáriánus életvitel, XYZ generációk táplálkozási szokásai is szerepelnek
Egy a Danone és az NMS által készített hazai kutatás…
Tovább olvasom >Tartós installáció az Év Displaye 2023
Nagy érdeklődés övezte a POPAI és a Trade Marketing Klub…
Tovább olvasom >