HENT: veszélyesek lehetnek a hamis parfümök
Veszélyesek lehetnek a hamis parfümök, amelyek akár súlyos allergiás reakciókat, fertőző betegségeket is okozhatnak – hívta fel a figyelmet a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) kedden az MTI-nek eljutatott közleményében.
A HENT szerint a hamis parfümök hozzávetőleg 800 millió forintos kárt okoztak Magyarországon az elmúlt mintegy három évben. Példaként említették, hogy tavaly a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egyetlen vámkezelés alkalmával 2 millió forint értékben 55 ezer darab hamis parfümöt találtak, amelyet lefoglaltak és megsemmisítettek.
Az Európai Unió Szellemi Tulajdon Hivatalának (EUIPO) egyik korábbi jelentése szerint az EU-ban lefoglalt hamis parfümök és kozmetikai termékek 52 százaléka Törökországból származott, értékük 26,1 millió eurót tett ki 2013-ban – ismertetik a közleményben.
A hamis termékek legjelentősebb forgalma az interneten keresztül zajlik. A HENT ezért azt javasolja a vásárlóknak, hogy internetes vásárlásnál mindig legyenek körültekintőek és azokról a portálokról ne rendeljenek, ahol nem derül ki a forgalmazó cég neve és elérhetősége, mert ezekben az esetekben rendkívül nehéz, sőt gyakorlatilag lehetetlen a fogyasztó jogaink érvényesítése. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ólom és kadmium kioldódás veszélye miatt virágmintás üvegpoharakat hívott vissza a forgalomból a TEDi üzletlánc
Ólom és kadmium kioldódás veszélye miatt virágmintás üvegpoharakat hívott vissza…
Tovább olvasom >NKFH: több mint 1500 doboz hamis étrend-kiegészítőt foglalt le a hatóság
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a Nemzeti…
Tovább olvasom >Élelmiszer-biztonsági kockázat miatt indított hatósági ellenőrzést az NKFH
Hatósági ellenőrzést folytat a Drops of Nature márkanév alatt, eladásra…
Tovább olvasom >További cikkeink
Több mint 70 milliárd forint értékben kapnak élelmiszer-utalványt az idősek
Összesen több mint 70 milliárd forint értékű élelmiszer-utalványt kapnak az…
Tovább olvasom >A VOSZ további javaslatokat tesz a vállalkozások működési feltételeinek javítására
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) további javaslatokat tesz…
Tovább olvasom >K&H: egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási viszonyok
Az időjárás ma már nem egy távoli, elméleti kockázat, hanem…
Tovább olvasom >