Helyzetjelentés a magyar kiskereskedelemről

Szerző: Trademagazin Dátum: 2021. 04. 12. 09:24

Bujdosó Tünde, az Euler Hermes kockázatkezelési igazgatója szerint érdemes megvizsgálni a fogyasztás alakulásában fontos szerepet játszó élelmiszer- és nem élelmiszer-kiskereskedelem főbb tényezőit, kilátásait, hiszen ez sajátos képet ad a járvány alatti és utáni gazdasági helyzetről.

Meglepő fordulatot hozott a GDP alakulása 2020-ban, hiszen az utolsó negyedévben megugró növekedésnek köszönhetően az éves GDP 5,1 százalékkal csökkent, rácáfolva a korábbi, még pesszimistább prognózisokra. Ezen belül az egyéni fogyasztás kis mértékben, 2,5 százalékkal esett vissza a 2019-es 4,2 százalékos növekedés után.

2017–2019 között hazánkban turbulens növekedés volt a kiskereskedelemben. Ezért a 2020-as folyamatokat érdemesebb 2015-höz, mint bázisévhez viszonyítani. Az adatokból levonható legfontosabb következtetés a szakértő szerint, hogy a kiskereskedelmi forgalmunk változása még a pandémia idején is az EU-átlag felett maradt. Vagyis a magyar lakosság és a kereskedők is „jól vizsgáztak” járvány idején: gyorsan és jól alkalmazkodtak a külső kényszerekhez.

Az élelmiszer-kiskereskedelemben a kieső hotel és vendéglátói szegmens, továbbá a háztartások életmódbeli változásai formálták a piacot. Megfigyelhető az egészséges étkezés iránti fokozott igény, amely az úgynevezett „clean label” termékek iránti kereslet növekedésében látható. Ezzel ellentétes tendencia a prémium élelmiszerek fogyasztásának csökkenése a gazdasági nehézségek miatt. Bizonyos alapélelmiszerek ára jelentős mértékben nőtt az elmúlt időszakban, ami további változásokat okoz a fogyasztásban azok körében, akiknél jelentős jövedelemkiesés tapasztalható.

Bujdosó Tünde-EulerHermes

Bujdosó Tünde
kockázatkezelési
igazgató
Euler Hermes

A leglátványosabb változást az online vásárlás térhódításában látja Bujdosó Tünde, amely szintén tartós trend lesz a következő években. Az interneten zajló kiskereskedelem aránya 2,4 százalékponttal nőtt tavaly, számos új piaci szereplő is megjelent, és gyors növekedést produkált az ismert, nagy szereplők mellett.

Az Euler Hermes várakozásai szerint ezek a trendek a járvány után is fennmaradnak, hatásuk még hosszú ideig érezhető lesz.

A kiskereskedelem jövő évi kilátásaival kapcsolatban Bujdosó Tünde kiemelte, hogy mivel 2020 folyamán a lakossági megtakarítások nőttek, így ez egy jó alapja lehet a 2021-es kiskereskedelmi növekedésnek. Ugyanakkor a korábbi boltbezárások forgalomkiesése már az előző évben is komoly veszteséget okozott az ágazat azon szereplőinek, akik nem tudtak online értékesítésre váltani, így az újonnan bejelentett korlátozások hatása ismét komoly kiesést okozhat.

Összességében a fizetésképtelenségek számának növekedésére egyelőre inkább azoknál a kisebb vállalatoknál számít az Euler Hermes, amelyek nem tudtak reagálni, alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, esetleg egy-egy rosszul megtervezett beruházás, beszerzés, rossz készletezési stratégia miatt komolyan eladósodtak, illetve az elmúlt időszakot nem tudták kihasználni a hatékonyság növelésére és átszervezésre. //

Kapcsolódó cikkeink