Helytállni New Yorkban

Oláh Roland, aki a Café Ertét vitte séfként itthon a legeslegjobbak közé, júliustól az USA-ban próbál szerencsét. Ahogy ő fogalmazott: „Nem szeretnék semmiben, főleg nem a munkámban középszerű lenni, ehhez azonban egy magyar szakácsnak kockáztatni is tudnia kell. Előttem a sorsszerű lehetőség: zöld kártyát nyertem az USA-ba, és az utazás mellett döntöttem.” Nos, Roland már kint van, élményeiről folyamatosan beszámol lapunknak – az indulás előtti napoktól fogva.Meglepetésemre borzasztóan nyugodt voltam az indulást megelőző időben. Pedig nagy döntést hoztam, nemcsak a saját életemről, hanem a család jövőjéről is. Az indulás előtti napokban még a horgászás is fontosabb volt, mint a bőröndvásárlás, csak a feleségem nyomatékos felszólítására mentem el megvenni. Sokan felelőtlennek, mások bátornak tartanak azért, mert úgy vágok bele az egészbe, hogy csak a szállásunk biztos, az is csak két hétre, amíg Judit és Bogika velem lesznek. Mondták: feladok mindent a semmiért, de kérdem én, mi az a semmi? Hogy nem leszek egy ideig konyhafőnök? Ennél jobban motivál, hogy el kell mennem tanulni, mert még nem vagyok kész. Remélem, bebizonyítom a kétkedőknek, hogy a nulláról, senkiként (nem senkiként: Oláh Rolandként!!!) is el lehet érni sikereket.
*
Rosszul kezdődik. Próbára tesz az élet rögtön az elején. Néhány adminisztrációs hiba miatt úgy tűnik, nincs meg a repülőjegyünk. Óriási pánik, de lassan megoldódik a probléma. A bőröndöm meg a megengedett súly duplája: a késeim meg a könyveim. A JFK repülőtéren sokáig nem találják a feleségem bőröndjét. Mi lesz még itt? Ujjlenyomatvétel, megadugó a városba menet, kifacsarva érkezünk Connecticutba. Hát, innen azért jó kis napi út bemenni New Yorkba.
*
Egy fairfieldi motelban lakunk két hétig. Tengerpart, bronxi állatkert, New York, és még rengeteg élmény. Kislányom születésnapját is itt ünnepeljük. Nagyon gyorsan elmegy a pár nap, és engem itt hagynak. Be kell vallanom, a megroggyanás határán vagyok, de nincs visszaút.
*
Hihetetlen ország! És minden működik! A vendéglátóhelyek mind fullon pörögnek – nem is értem, miért hallottam folyamatosan otthon a válságról. Manhattan brutális. A közlekedés remek, de még mindent szoknom kell: egyik éjszakám „lefeleződik”, mert este rossz vágányon keresem a vonatomat, az meg persze elmegy nélkülem.
*
Profi referenciaanyagot kaptam a volt főnökeimtől és a kollégáimtól, csodálkoznak is azok, akikhez beviszem: mit szeretnék náluk csinálni. Van is olyan hely, ahonnan azzal küldenek el, hogy túlképzett vagyok. Megvan az első állásom! Tizenkét-órázom line cook-ként egy csokoládémanufaktúra café részében. Egy perui szakács vezet be a hamburgersütés és az óriás palacsinta készítésének rejtelmeibe. Nagyon nem szeretem, de 14 dollárt adnak egy órára – nem rossz, és a pénz sajnos nagy úr.
*
Egy-két otthon kapott ígérettel (ha munkát keresel, menj el ehhez meg ehhez az ismerősömhöz, ő segít) nem sokra megyek. Keresek a hirdetések között, ami tetszik, oda elviszem a bemutatkozó anyagomat. Csak nehogy azoknak legyen igaza, akik azt mondták, jó helyre nem lehet az utcáról bekerülni. Az interneten böngészve észreveszem, hogy nyitott felvételt tartanak Daniel Boulud-nál. Egy interjún egy hölgy megígéri, hogy két napon belül hívnak. Így is van. Hétfőn délután fél kettőre kell mennem a Café Boulud-ba próbanapra.
*
Mint a mesében! A konyhafőnök szerintem velem egykorú lehet. Nagyon szimpatikus. Beoszt az egyik pályára azzal, hogy a nap végén beszélünk. Óriási élmény a vacsora: 14 szakács, több mint száz vendég. Törölgetek meg serpenyőt szedek. Ott segítek, ahol csak tudok. Mit mondjak: ez a hely nem a technikai felszereltsége miatt jó – itt nincsenek csodagépek, sous-vide, holdomat meg hasonlók, minden serpenyőben készül. Nagyon összehangoltan és meglepően nyugodtan dolgoznak. Ritmusa volt az estének. A végén magához hív a séf: felvesz! Gyorsan lebeszélek vele még két napot a héten – fizetés nélkül. Csakhogy ott lehessek. A pénz nem lesz túl jó, de most ez nem fontos, 3 hónap múlva úgyis leülünk beszélni az emelésről.
*
Az éttermet most bezárják 5 hétre, átépítik, szeptember 21-én nyitnak. Kétszer ekkora lesz a kapacitása, és – ahogy egy kolléga súgta – négy csillag elérése a cél (persze nem Michelin). Én szeptember 15-én kezdek, valószínűleg a legaljáról. Addig is, végzem a mostani munkámat, próbálok spórolni, meg valami szobát keresni bent New Yorkban, mert innen nem tudnék bejárni.

(Roland történetét folytatjuk, élményeit pedig nemsokára részletesen is nyomon követhetik honlapunkon.)