Öt nap alatt megismerheti Magyarországot: itt a 2015-ös OMÉK!

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 05. 04. 11:04

Idén megújul és koncepciójában is megváltozik a 77. Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár (OMÉK), amely szeptember 23-27. között a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban lesz. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az OMÉK-ot bemutató sajtótájékoztatón elmondta: idén százezer látogatót várnak a rangos eseményre. 2015-öt a „helyi termék évének” nyilvánította a Földművelésügyi Minisztérium, ezzel összhangban a kilenc turisztikai régiót és a határon túli területeket az agráriumon keresztül mutatják be a szervezők. A kiállítók jelentkezése még nem zárult le, továbbra is várják a bemutatkozni kívánó vállalkozásokat.

omek

Az OMÉK öt napja alatt a látogatók szimbolikusan bejárhatják Magyarországot és a határon túli területeket a vásáron. A Dunát jelképező központi passzázs mentén valódi elhelyezkedésüknek megfelelően kapnak majd helyet Magyarország turisztikai régiói, tájegységei. – A helyi termék évében a szervezők régiók sajátságaira figyelemmel állítják fel a standokat, ezzel is hangsúlyozva egy-egy tájegység, termőhely különlegességeit. Az OMÉK agrárdiplomáciai és szakmai figyelemre számot tartó esemény, mindemellett bízunk abban, hogy a kiállítás a látogatók számára is emlékezetes marad – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.

Ruszinkó Ádám, az NGM turizmusért felelős helyettes államtitkára hozzátette: – A turizmus és az agrármarketing kéz a kézben jár, ennek kiváló példája lesz a szeptemberi OMÉK, amelyen Magyarország régióinak és a határon túli területeknek turisztikai attrakciói és az agrárgazdaság együttesen jelenik meg

A tervek szerint „kicsiben” bejárható lesz az Országos Kéktúra, de lesz szervezett bor- és pálinkatúra, hungarikum és gasztrotúra is. A szervezők a koncepcióváltással egyrészt a vidéki életformát és értékeket kívánják közelebb hozni a városlakókhoz, másrészt ösztönözni szeretnék – elsősorban a fiatal – fogyasztókat a tudatos választásra, vásárlásra.

A vásár folyamatosan frissülő programja és az előkészületek kulisszatitkai nyomon követhetők az omek.itthon.hu oldalon, valamint az OMÉK facebook oldalán – ismertette a részleteket Lipcsey György Imre, a Magyar Turizmus Zrt,. agrármarketing vezérigazgató-helyettese. – Ebben az évben a korábbinál is több kiállítónak és helyi termelőnek ad majd helyet az OMÉK. Fontos kiemelni, hogy minden régió standjánál helyi termelők és termékek „piacát” találhatják majd meg az érdeklődők, ahol vásárlási lehetőség is lesz.

A kiállítói jelentkezés még nem zárult le: a Földművelésügyi Minisztérium és a szervező MT Zrt. ösztönözni kívánja a kistermelőket és régiós szolgáltatókat, hogy a lehetőséggel élve minél szélesebb közönségnek mutassák meg magukat. Az agrarmarketing.itthon.hu webcímen külön felületen lehet helyi termékekkel, illetve programokkal jelentkezni az OMÉK-ra.

A 2013-as, igen kedvező jegyárak nem emelkedtek, a jegyek SZÉP-kártyával is megvásárolhatóak lesznek. Regisztrált iskolai csoportoknak továbbra is ingyenesen léphetnek be a kiállításra.

Az OMÉK-ot szervező Magyar Turizmus Zrt. a szakmai érdeklődők részére is színes programot kínál: ezúttal is jelentős szakmai egyeztetések és konferenciák lesznek a vásár ideje alatt, például itt írják alá a szakmai szereplők közös érdekminimumát megfogalmazó Agrármarketing Kódexet is.

Kapcsolódó cikkeink