Háztartási vegyi áru és kozmetikum: mérséklődött a koncentráció
A háztartási vegyi áruval és kozmetikummal az idei első félévben a kiskereskedelem közel 170 milliárd forint forgalmat ért el, ami 6 százalékkal több, mint tavaly január–június között. Mennyiséget tekintve nem változott az átlagos bolti eladás. Többek között ezt állapítja meg a hetven kategóriát mérő Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat Kiskereskedelmi Indexe.
– Értékben az átlagot jóval meghaladó, kétszámjegyű növekedést ért el a legnagyobb forgalmú húsz kategória közül az öblítő, tusfürdő, papír zsebkendő, dekor kozmetikum, toalett-tisztító, valamint arc- és szemránckrém – tájékoztat Kapronczai Balázs, a
Nielsen ügyfélkapcsolati vezetője. – Például öblítőnél főleg a kisebb kiszerelésű termékek okozták a piac bővülését, toalett-tisztítónál pedig a WC-frissítő blokkok.
Hozzáteszi, hogy mennyiség szempontjából a top húsz kategória közül kilenc bolti eladásánál regisztráltak csökkenést, míg növekedést tizenegynél. Kiemelkedik közülük kétszámjegyű pozitív mutatóval a tusfürdő és a dekorkozmetikum mellett a légfrissítő. Tusfürdőnél az új illatok generálták a forgalom növekedését.
Három bolttípus értékben mért forgalma nőtt átlag felett háztartási vegyi áruból és kozmetikumból: a 201-400 négyzetméteres, 51-200 négyzetméteres csatornáé, valamint a drogériáé. Viszont jelentősen csökkent az 50 négyzetméteres és kisebb egységek bevétele.
A 400 négyzetméternél nagyobb üzletekre és drogériákra együtt az első félévi bevétel 86 százaléka jutott, ami 1 százalékponttal kevesebb, mint tavaly január–június között. Ha a régiókat nézzük, mindenütt nőtt a bolti forgalom. Átlag felett a Budapestet és Pest megyét magában foglaló centrumban, továbbá az északkeleti és délkeleti megyékben. Átlag alatt bővült az eladás északnyugaton és délnyugaton. n
Kapcsolódó cikkeink
Stratégiai partnerségre lép a The Body Shop nemzetközi kozmetikai cég és a TOURMIX magyar zöld logisztikai startup
Együttműködésbe kezdett a fenntarthatósági piac két kulcsfontosságú szereplője, az állat-…
Tovább olvasom >A kozmetikumok vezetik a veszélyes, nem élelmiszeripari termékek listáját
A veszélyes, nem élelmiszeripari termékek uniós gyorsriasztási rendszerében kozmetikai termékekre…
Tovább olvasom >A portugál fogyasztók túlnyomó többsége továbbra is szereti a fizikai boltokat
Bár a portugál fogyasztók 22%-a vásárol online, túlnyomórészt továbbra is…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Romló, de a nemzetgazdasági átlagnál jobb konjunktúra a turizmusban
2025. júniusban a turisztikai cégek 70%-a szolgáltatási árainak növekedéséről számolt…
Tovább olvasom >Áremelkedés, exportcsökkenés, új fogyasztói szokások – így alakult a baromfi- és tojáspiac 2025 első felében
Látványos változások jellemezték 2025 első félévét a hazai baromfi- és…
Tovább olvasom >