A házi pulykák az ősi Mexikóból származnak
Egy nemzetközi kutatócsoport szerint a házi pulykák az ősi Mexikóból származnak, az aztékok és a maják nemcsak étkezési céllal, hanem kulturális jelentőségük miatt tarthatták az állatokat, amelyeket különböző szertartásoknál, áldozatok bemutatásánál is használtak.
A Yorki Egyetem, a mexikói Nemzeti Antropológiai és Történeti Intézet, Washington Állami Egyetem és a Simon Fraser Egyetem kutatói 55 pulyka maradványait tanulmányozták a Kr.e. 300 és Kr.u. 1500 közötti korból. A leletek a mai Mexikó középső részétől Costa Rica északi területéig húzódó térségben kerültek elő, ahol olyan prekolumbiánus népek éltek, mint a maják és az aztékok.
Az ősi madarak DNS-ét vizsgálva a kutatók megállapították, hogy az európai pulykák ezektől a mexikói elődöktől származnak.
A kutatócsoport mérte a pulykacsontok szénizotóp arányát is, ebből próbálták megállapítani a szárnyasok étrendjét. Azt találták, hogy a pulykák már akkor is emberek által termesztett növényeket – például kukoricát – fogyasztottak.
„Pulykacsontokat ritkán találni a térségben egykoron élő népek szemétgödreiben, az általunk tanulmányozott pulykákat nem ették meg, néhányat templomokban, emberi tetemek sírjaiban találtunk, valószínűleg társnak szánták a túlvilági életben. Ez beleillik a kor ismert ikonográfiájába, amelyben a pulykát istenként festették meg és szimbólumként jelent meg a naptárban” – magyarázta Aurélie Manin, a Yorki Egyetem kutatója.
A régészeti bizonyítékok azt sugallják, hogy a szarvas- és a nyúlhús volt a legnépszerűbb étel a prekolumbiánus népek körében, a pulykákat csak szimbolikus, kulturális szerepük miatt tartották – tette hozzá a kutató.
Ily módon a pulykák voltak az egyik első háziállatok. Bár az emberek a világ ezen a részén körülbelül már tízezer éve folytatnak mezőgazdálkodást, mégis a kutyán kívül a pulyka volt az első olyan állat, amelyet irányításuk alá vontak a közép-amerikai térségben – idézte Camilla Spellert, a tanulmány egyik szerzőjét a Science Daily tudományos-ismeretterjesztő hírportál. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A prémium snacking trend Magyarországon is erősödik
Az elmúlt években a hazai fogyasztói szokások látványos átalakuláson mentek…
Tovább olvasom >Bratwurst-háború dúl Németországban
Kisebb gasztrokulturális konfliktus robbant ki két német tartomány, Bajorország és…
Tovább olvasom >Steril legyekkel védekezik Amerika a húsfaló parazita ellen – újra leállt a mexikói állatexport
Újra felfüggesztette a mexikói élőállat-importot az Egyesült Államok, miután ismét…
Tovább olvasom >További cikkeink
Több mint 70 milliárd forint értékben kapnak élelmiszer-utalványt az idősek
Összesen több mint 70 milliárd forint értékű élelmiszer-utalványt kapnak az…
Tovább olvasom >A VOSZ további javaslatokat tesz a vállalkozások működési feltételeinek javítására
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) további javaslatokat tesz…
Tovább olvasom >K&H: egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási viszonyok
Az időjárás ma már nem egy távoli, elméleti kockázat, hanem…
Tovább olvasom >