Hazánk kiemelten támogatja a fenntartható agrárélelmezési rendszereket
Hazánk kiemelt szerepet szán a rövidebb ellátási láncoknak, a helyi termékek népszerűsítésének, a digitalizációnak és a tudatosság növelését célzó kampányoknak – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Nemzetközi Élelmezésbiztonsági Konferencián, Szamarkandban csütörtökön.

(Fotó: AM/Fekete István)
A tárcavezető kifejtette, a fogyasztói döntések meghatározó mértékben befolyásolják az élelmiszerlánc szereplőinek stratégiáit, így a fogyasztói magatartás alakítása több szempontból is hozzájárul az agrárélelmezési rendszerek fenntarthatóságához. Magyarországon az egyik kiemelt szemléletformáló program a „Maradék nélkül”, melynek oktatási anyagait már általános iskolában megkapja a fiatal generáció, hiszen fontos a tudatos fogyasztásra és vásárlásra való tanítás minél korábbi megkezdése – tette hozzá. A miniszter szerint jó úton haladunk, hazánkban a megvásárolt élelmiszereknek mindössze 10%-a kerül a szemetesbe, míg globálisan az élelmiszerek átlagosan 30%-át pazarolják el.
A digitalizáció segíti az agráriumot
Nagy István arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány támogatja az agrár-digitalizációt a stabilitás és a kiszámíthatóság érdekében, mivel több adatra, jobb minőségű információra építve helyesebb gazdálkodási döntéseket lehet hozni. Emellett csökkentjük a termelés kockázatait és a mezőgazdaság ökológiai lábnyomát, nő a hatékonyság, a versenyképesség és a jövedelemszint – fűzte hozzá. A tárcavezető kiemelte, szakpolitikai ösztönzők révén támogatjuk a kistermelőket a vidéki területeken történő megélhetés javítása érdekében. Az agrártársadalom elöregedésének problémájára pedig a családi gazdaságok jogi szabályozása révén is keressük a megoldást. A céljaink eléréséhez erősebb együttműködésre, nagyobb elkötelezettségre és közös erőfeszítésre van szükség, melyekhez megfelelő platformot biztosíthatnak az olyan eszmecserék, mint a szamarkandi Nemzetközi Élelmezésbiztonsági Konferencia – hangsúlyozta a miniszter.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Harmadával csökkent az élelmiszerpazarlásunk az elmúlt 8 évben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jelentősen csökkent a magyar élelmiszerpazarlás, de még mindig hatalmas a veszteség
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Csaknem 9 ezer hektár földrészletet kínál megvételre az állam a gazdáknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kissé javult az üzleti hangulat szeptemberben az euróövezetben és az EU-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Harmadával csökkent az élelmiszerpazarlásunk az elmúlt 8 évben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új külsőt kapnak a PET-palackok: januártól kötelező a 25% újrahasznosított tartalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >