Hatvanhét magyar cég a legnagyobb kelet- és közép-európai cégek között

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 09. 07. 11:10

Hatvanhét magyar cég van a 2015-ben legnagyobb forgalmat lebonyolító 500 kelet- és közép-európai cég között. A Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap által szerdán nyilvánosságra hozott céglistát (CE TOP 500) a Deloitte könyvvizsgáló társaság készítette a tavalyi hivatalos pénzügyi eredmények alapján.

iroda

A félezer vállalatot felsoroló listán 182 lengyel, 74 cseh, 67 magyar, 46 román, 32 szlovák, 29 ukrán és 17 szlovén vállalat szerepel.
Az első helyen továbbra is a lengyel PKN Orlen vegyipari konszern van 21,109 milliárd eurós forgalommal, a második a magyar Mol 13, 263 milliárdos bevétellel, míg a harmadik a cseh Skoda Auto, amelynek bevétele tavaly 11, 548 milliárd eurót tett ki. A PKN Orlen és a Mol bevételei tavaly a 2014-es évhez viszonyítva csökkentek, míg a Skodáé emelkedett.
Az első tíz között 4 lengyel, három magyar, két cseh és egy szlovák cég szerepel. Az első három cég után sorrendben a lengyel Jeronimo Martins Polska, a lengyel PGNiG, a magyar Audi Motor Hungária, a cseh CEZ, a szlovák Volkswagen Slovakia, a magyar GE Infrastrukture CEE és a lengyel PGE következik a sorban.
A magyarországi cégek közül az első százasba került még az MVM (26.), Mercedes-Benz (34.), Samsung Electronics (55.), a Magyar Telekom (67.), a Magyar Suzuki (75.), Tesco-Global Áruházak (76.), Magyar Földgázkereskedő (77.) és az Flextronics International (94.).
Az 500 kelet-közép-európai cég forgalma 2015-ben 685 milliárd eurót tett ki, ami lényegében a 2014-es szintnek felel meg.
„A cseh vállalatok közül leginkább az energiaipari és az autóipari cégeknek ment jól 2015-ben. Nőttek a számítástechnika és internetes kereskedelemmel foglalkozó cégek is” – nyilatkozta Josef Kotrba, a Deloitte csehországi részlegének vezetője.
A listában a legnagyobb számban (183) a fogyasztási termékeket gyártó cégek szerepelnek, a második helyen az energiaipar (133) van.
A Deloitte könyvvizsgáló cég 2006 óta évente állítja össze a legnagyobb forgalmat lebonyolító kelet- és közép-európai cégek listáját. (Kokes János, MTI)

Kapcsolódó cikkeink