Hatékonyságnövelés a Chef Marketnél

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2019. 06. 24. 22:00

A 2018-as év a Chef Market életében egy igazán különleges év volt sok változással, melyek mindegyike a társaság hatékonyságának növelését szolgálja.

Dr. Andrejszki Richárd
vezérigazgató
Chef Market

– A tavalyi év fő stratégiai célja a következő évek igen dinamikusra tervezett növekedését támogató szervezetfejlesztés volt. Ennek mentén alakítottuk át szervezeti struktúránkat és szerveztük HR-tevékenységeinket – mondja dr. Andrejszki Richárd, a Chef Market Food Service Company vezérigazgatója. – Ez együtt járt azzal, hogy el kellett köszönnünk néhány olyan kollégától, akik még jobban szerették a régi, családias cégméretet, és olyan új, tapasztalt, multinacionális környezetben szocializálódott munkatársakkal bővültünk, akik motorjai lesznek a következő évek fejlődésének. Ezen lépések hatása a társaság folyamatain is megmutatkozott, az idei évben pedig már nagyon látványos az eredményességünkben is.

Másik fontos fejlődési területük az arculatváltás volt, tudjuk meg a vezérigazgatótól. Lecserélték a régi brandinget, átalakították a logójukat, és egyértelműbbé, kézzel foghatóbbá tették az üzeneteiket. Ezzel együtt megújult a webshopjuk.Nem csupán szebb és korszerűbb lett, hanem sokkal praktikusabb módon segíti partnereiket a rendeléseik gyors leadásában.

– Természetesen sok energiát fektettünk a piaci ismereteink kamatoztatásába, és ennek mentén bővítettük saját márkás termékkínálatunkat – tér át a portfólióra dr. Andrejszki Richárd. – Bevezettük a piacra a Jungle Rice minőségi kambodzsai rizscsaládot, melyből éves szinten már most 2-4 konténert értékesítünk, és a sikersztori még csak most kezdődött! Termékválasztékunk non-food területen is jelentősen bővült. Komolyan változtattunk hús üzletágunk menedzselésén, aminek hatására ezen a területen is növekedési pályára álltunk. Mindezek mellett új stratégiánk nagyon látványos eredményeket produkál pék-cukrász üzletágunkban.

A cég az idei évben az operáció kapacitásait szeretné jelentősen növelni, hogy a következő évek növekedéseihez már csak pótlólagos erőforrásokkal kelljen feltölteni. //

Kapcsolódó cikkeink