Háromnapos gardafesztivált rendeznek Tihanyban november első hétvégéjén

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 10. 19. 11:10

Gardafesztivált tartanak Tihanyban november első hétvégéjén, a „látott hal ünnepén” halkóstoló, geotúra, utcazene, családi- és gyermekprogramok várják az érdeklődőket – tájékoztatta a város polgármestere szerdán az MTI-t.

balaton-tihany

Tósoki Imre (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy az első gardafesztivált 2002-ben szervezték, azóta pedig egyre nagyobb érdeklődés övezi a programokat.
A garda a Balaton legmélyebb részén, a tihanyi kútnál verődik rajokba a téli vermeléshez, ezért október végén és novemberben már csak ott lehet fogni ezt a jellegzetes formájú, ízletes húsú és szinte csak a Balatonban előforduló halat. A nagy rajokba összeverődő halak vonulását régen a hegy tetejéről lehetett jól látni, ezért a halászok a vízen dolgozó társaikat onnan irányították különböző jelzésekkel a halrajok felé, ebből ered a látott hal elnevezés – fejtette ki a polgármester.
Tósoki Imre elmondta, hogy a rendezvény első napján a fesztivál díszvendége, Várpalota város mutatkozik be a Németh László Művelődési Házban rendezett kiállításon.
Szombaton megáldják a halat és az újbort a bencés apátságban, a vulkánok és a hévforrások világában kalandozhatnak a vállalkozó kedvűek, ezen kívül lesz nordic walking túra, népi játszóház, utcazene a tihanyi zenésznövendékek jóvoltából, valamint népzenei és néptáncműsorok.
A fesztivál névadó halát, a gardát a Visszhang-dombon sütik majd a résztvevők szombaton délután.
A fesztivál zárónapján a Kincses Színház előadását láthatják a gyermekek, lesz arcfestés, táncház és kézműves foglalkozás. A Visszhang-dombon pedig halételek készítésében mérhetik össze tudásukat a konyhaművészetben jártas versenyzők.
Kísérőrendezvényként a város néhány vendéglátóhelye gasztronómiai ínyencségekkel készül a fesztiválra – fűzte hozzá a polgármester. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink