Hároméves csúcson a Nielsen fogyasztói bizalmi indexe

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 03. 04. 00:29

Magyarországon hároméves rekordszintet ért el a Nielsen fogyasztói bizalmi indexe. A legutóbbi, negyedik negyedévi felmérés során ugyanis hazánkban újabb hat ponttal emelkedett a harmadik negyedévhez képest, és 51 ponton áll. Ez azonban még mindig elmarad az európai átlagtól, amely 74 pontról 73-ra csökkent, negyedéves összehasonlításban. A nálunk tapasztalható pozitív tendenciával kapcsolatban figyelemre méltó, hogy a vizsgált harmincegy európai ország közül tizenhétben kisebb lett az index.

Magyarországon főleg annak köszönhető az index javulása, hogy személyes pénzügyi helyzetét már a fogyasztók 19 százaléka tartja többé-kevésbé kedvezőnek a következő tizenkét hónap során. Ez négy százalékpont növekedést jelent, egyik negyedévről a másikra. Viszont a munkahelyi kilátásokat tizenkét hónapos távlatban pozitívan csak a válaszadó magyarok 8 százaléka ítéli meg, ahogyan három hónappal korábban is. A jelenlegi időszakot, figyelembe véve az árakat és saját pénzügyi helyzetét, a megkérdezettek 11 százaléka látja megfelelőnek arra, hogy megvásárolja, amit szeretne, vagy amire szüksége van. Ez a mutató 1 százalékponttal emelkedett.

Európában éppen ott csökkent leginkább az index, ahol korábban kiemelkedően emelkedett; Portugáliában 11 ponttal esett vissza a mutató, negyedéves összehasonlításban. Franciaországban 10, Belgiumban 6 ponttal lett kisebb. A földrész legnagyobb gazdaságával rendelkező Németország 95-ös indexet ért el; három ponttal többet a harmadik negyedévinél, és nyolc ponttal haladja meg a 2012. évi negyedik negyedévét.

Amelyik országban az index 100 pontnál kevesebb, ott a fogyasztók pesszimizmusát jelzi, míg 100 pont felett optimizmusukat tükrözi a közeljövő kilátásairól.

Kontinensünkön csak Dánia tartozik az optimista zónába, 105 pontos mutatóval. Utána Németország következik 95, majd Norvégia és Svájc egyaránt 94 ponttal.

A világranglistát ázsiai négyesfogat vezeti. Élén Indonézia 124, majd India 115, Fülöp-szigetek 114 és Kína 111 ponttal. A ranglista végén öt dél-európai ország áll: Portugália, Horvátország, Szlovénia és Olaszország egyformán 44, míg Görögország 45 ponttal.

A visegrádi országok közül az európai átlagot a csehek közelítik meg legjobban, 71 ponttal. A lengyelországi index 69, míg a szlovákiai 65 pont.

 

A Nielsen által mért néhány nagy forgalmú háztartási vegyi áru és kozmetikum mennyiségi eladással súlyozott fogyasztói átlagára az elmúlt időszakban

Volume weighted average consumer prices in a few high-turnover household chemical and cosmetics categories audited by Nielsen.

2011. november–december

2012. november–december

2013. november–december

Mosószer (Ft/l) 529 587 616
WC-papír (Ft/tekercs) 56 57 57
Pelenka (Ft/db) 53 54 56
Dezodor (Ft/db) 657 685 700
Öblítő (Ft/l) 422 455 449
Tusfürdő (Ft/l) 1583 1588 1612
Mosogatószerek (Ft/db) 509 567 576
Fogkrém (Ft/csomag) 439 473 498
Papír zsebkendő 2/db 156/csomag 2/db 156/csomag 2/db 158/csomag
Általános tisztítók (Ft/l) 930 1072 972

Kapcsolódó cikkeink