Három sütemény verseng a Magyarország Cukormentes Tortája címért

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 06. 30. 11:22

Körtés, sárgabarackos és diós-csipkebogyós ízű tortakreáció jutott be a Magyarország Cukormentes Tortája verseny júliusi döntőjébe.

2014torta

A képen a 2014-es győztes (Nádori Cukrászda, Csokis Kaland)

A verseny első zsűrizésén, a lajosmizsei Cukrász Juniálison az erdei gyümölcsök, a barack és a málna volt a sláger, de néhány extrém megoldás is felkeltette a zsűri figyelmét – tájékoztatták a szervezők kedden az MTI-t.

A tortákat komoly szempontok alapján, anonim módon pontozta a zsűri. Fontos volt az összetétel, az alacsony szénhidrát- és kalóriatartalom, a magyaros ízvilág és az innovativitás is.

A győztest július közepéig kiválasztják, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete által szervezett verseny győztes tortáját augusztus elején ismerheti meg a nagyközönség és az augusztus 20-i ünnepségeken kóstolhatja meg először. Ezután az ország számos cukrászdája árusítja majd.

Immáron negyedszer nevezhettek a cukrászok, sőt idén már a nem ipartestületi tagok is a hozzáadott cukrot nem tartalmazó tortáikkal. A versennyel az alapítvány az ipartestület tavaly elhunyt elnökére, a kezdeményezés egyik életre hívójára, Pataki János cukrászmesterre emlékezik.

A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt az Egy Csepp Figyelem Alapítvány 2012-ben azzal a céllal indította el, hogy a cukrászok új, izgalmas recepteket alkossanak, egészséges alapanyagokból, új technológiákkal készítsenek tortákat és közben az ország figyelmét is felhívják az egészségesebb táplálkozásra.

Az első évben Zila László cukrászmester nyert az Almatorta egressel kreációval, majd két egymást követő évben Nándori László tortái bizonyultak a legjobbnak: 2013-ben a Ribizlihabos-almás réteges, 2014-ben pedig a Csokis kaland volt a verseny győztese. A cukrászmester a két sikeres év után most az idei győztes kiválasztásában segédkezik.

A Magyarország Cukormentes Tortája verseny mellett idén is meghirdette az alapítvány a háziversenyt, amelyen a legfinomabb és a legegészségesebb otthon készült tortát díjazzák. A hobbicukrászok számára a kihívás ugyanaz: fehér liszt és hozzáadott cukor nélkül kalória- és szénhidrátszegény torta készítése, amely egy cukorbeteg étrendjébe is beilleszthető. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink