Harmincmillió forintot fordít halasításra idén a Tisza Horgászegyesület

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 05. 02. 11:04

A tavalyinál mintegy tíz százalékkal többet, harmincmillió forintot fordít idén halasításra a Tisza Horgászegyesület, a Közép-Tisza vidék egyik legjelentősebb halászati hasznosítója – közölte a szervezet ügyvezető elnöke az MTI-vel.

hal

Csoma Gábor elmondta: a Tisza Horgászegyesület Jász-Nagykun-Szolnok megye legnagyobb, 3000 tagot számláló civil szervezete, mely a Közép-Tisza vidék mintegy 520 hektárnyi vízterületének halászati hasznosítója.
Kezelésébe tartozik a Jászsági főcsatorna, a Nagykunsági főcsatorna jelentősebb mellékágai, a Zagyva és a Tarna folyók megyei szakasza, továbbá több tó és holtág, melyek legjelentősebbje a megyeszékhely üdülőövezetében található, 140 hektáros Alcsiszigeti Holt-Tisza.
A szervezet öt főállású munkatársat és hat megbízásos jogviszonyú halőrt foglalkoztat, bevételei tagdíjakból és horgászjegy-értékesítésből származnak. Utóbbi 2016-ban 35 millió forintot tett ki, mely várhatóan idén 40 millió forintra emelkedik – jelezte Csoma Gábor hozzátéve, hogy a bevételek egészéhez hasonlóan a növekmény túlnyomó részét is halasításra fordítják. Így 2017-ben a tavalyinál mintegy 10 százalékkal többől, körülbelül 30 millió forintból helyeznek ki halat a márciusban kezdődött és októberig tartó telepítési szezon során.
Idén először e program részeként 50 ezer darab előnevelt csukával is bővítik vizeik halállományát. Ezen kívül 150 ezer darab előnevelt süllő és mintegy 32 500 kilogramm ponty kihelyezése szerepel a tervekben. Pontyból a kétnyaras, azaz 30-50 dekás és háromnyaras, tehát már fogható méretű mennyiség részarányát ugyancsak egytizedével emelik az elmúlt évihez képest – húzta alá.
Szólt arról is, hogy a pontytelepítéseik egyik kiemelt célpontja az Alcsiszigeti Holt-Tisza, mely az egyik legnagyobb tiszai holtágként országszerte ismert, népszerű horgászvíz. Ide csütörtökön két szállítmánnyal összesen 8200 kilogramm kétnyaras ponty érkezett, melynek értéke eléri a 6 millió forintot. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink