Magazin: Harminc év
2020-ban működésének 30. évébe lépett SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft., amely a hazai gazdaság, a magyar kereskedelem meghatározó szereplőjévé vált az elmúlt évtizedekben. Ebből a szempontból 100%-ig valós tartalommal bír az a szó, ha a mögöttünk álló három évtizedre azt mondom: sikertörténet.

Heiszler Gabriella
ügyvezető igazgató
SPAR Magyarország
Első szupermarketünket 1991-ben nyitottuk meg Tatán, mára az üzlethálózatunk 588 tagúra növekedett az eltelt harminc év alatt végrehajtott 647 milliárd forintnyi beruházásnak köszönhetően. A SPAR tavaly már összesen 381 saját üzemeltetésű áruházzal rendelkezett: 324 SPAR szupermarkettel, 23 City SPAR szupermarkettel és 34 INTERSPAR hipermarkettel, és még a világjárvány nehezített körülményei között is építkezni tudtunk, a 35. kaposvári hipermarket áruházunkat 2021. elején adtuk át a vásárlóknak. A fejlődés fontos lépései voltak a népszerű franchise-egységek nyitásai is, melyek további négy formátumban vannak jelen országosan: SPAR partner, SPAR market, OMV-SPAR express és LUKOIL-DESPAR. A franchise-üzletek száma az induló év két áruházához képest 2021-re elérte a 207-et, és országszerte 94 településen találhatóak meg.
Terjeszkedés és modernizáció
Mint minden életerős szervezetnél, a terjeszkedés és fejlődés működésünk szerves része. Az új üzletek építése és az áruház-modernizációs programunk mellett ez olyan – jellemzően milliárdos volumenű – fejlesztéseket takar, mint a 2019-ben elindított SPAR online shop és Drive-In szolgáltatás, amelynek felületére alig egy esztendő alatt több mint 62 ezren regisztráltak. Vagy mint a saját termelőrészlegeink létrehozása – és fejlesztései –, a kényelmi élelmiszertermékeket 2018-tól előállító üllői SPAR enjoy.convenience üzem és a friss húsokat és húskészítményeket 2004-től, illetve 2020-tól gyártó bicskei, illetve perbáli üzemek.
Az ünnep az, hogy harminc év után is elkötelezett, összetartó és sokszínű munkatársi csapattal dolgozhatok együtt nap mint nap. A változatos összetételű gárdában mindenki a legjobb képességeit, készségeit és tudását adja az összteljesítményhez, az eredményességhez. Vállalatunk piacképes fizetéssel, állandó és alkalmi béren kívüli juttatásokkal fejezi ki háláját és nagyrabecsülését.
Tapasztalat, tervezés, gyakorlat
A bevált „trió”, a tapasztalat, tervezés és gyakorlat szerint folytatjuk a kijelölt utat. A lendületes fejlődést az üzleti filozófiánk elemei és az olyan alapértékeink biztosítják, mint az etikus üzleti magatartás, a minőségi kereskedelem és a vásárlók magas szintű, korszerű kiszolgálása. Lényeges az is, hogy vállalatunk úgy alkalmazkodik a folyamatosan változó fogyasztói igényekhez, hogy együtt halad a modernizációval, a környezetvédelem, és általában véve a fenntarthatóság stratégiai szempontjaival. Eközben pedig fontos helyi és országos társadalmi ügyekben vagyunk – és leszünk – megbízható partnerek.
Maximálisan figyelembe vesszük a változó piaci trendeket és fogyasztói szokásokat. Különböző árkategóriában kínálunk minőségi árukat, a prémium márkáktól kezdve a saját márkás termékek széles és változatos csoportjáig, amelyekben mindenki a legmagasabb színvonalat kapja. Számtalan és egyre bővülő kínálattal jelentkezünk a „mentes” árucsaládok tekintetében is, a vegán étrend szerint élő vásárló éppúgy megtalálja polcainkon a kedvére valót, mint aki valamilyen élelmiszer-intoleranciával él, vagy csökkentett só- és cukortartalmú ételekkel szeretne táplálkozni, netán teljesen nélkülözni akarja a pálmaolajat.
Áruházainkban 90% közeli a magyarországi beszállítói arány, ha az élelmiszertermékekre gondolunk, amivel az itthoni családi vállalkozásokat, termelőket és gazdákat segítjük. Elkötelezettségünk bizonyítéka az is, hogy csatlakoztunk a Magyar Termék Nonprofit Kft. „Vedd a hazait! Védd a hazait!” kezdeményezéséhez. A magyar kiskereskedelemben pedig egyedülálló, hogy egy üzletlánc igen jelentős piac- és marketingtámogatással hazai árufejlesztéseket karol fel, mi pedig a két éve indított Hungaricool by SPAR termékinnovációs versennyel ezt tesszük. //
Kapcsolódó cikkeink
Milyen lesz a 2025-ös év? Indul a repülőrajt?
Ismét egy érdekes és hasznos összejövetelt tartott a Magyar Termék…
Tovább olvasom >A SPAR új JBL hűségpromóciójával ismét veled mozdul a zene
2025. április 10-én indult és június 22-ig tart a SPAR…
Tovább olvasom >A brazil kávéra kivetett vámok ellenére is terjeszkedni tervez Amerikában a Lavazza
Az olasz Lavazza továbbra is terjeszkedni kíván az amerikai piacon,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Pajzs a résen
Normál, kiszámítható piaci környezetben a kereslet és kínálat kapcsolata határozza…
Tovább olvasom >Az ágy
Életemben sokszor jutott már eszembe, hogy milyen szerencsés vagyok sokakhoz…
Tovább olvasom >Lánchíd Klub februári exkluzív – Nemzetközi és hazai FMCG kiskereskedelmi kitekintő
A magyar kiskereskedelem az elmúlt időszakban jelentős kihívásokkal nézett szembe:…
Tovább olvasom >