Hangsúlyosabb megjelenést kapnak az európai termékek a dán Salling Group üzleteiben
Új, „fekete csillagos” címkét vezet be üzleteiben a dán Salling Group márciustól, amellyel a vásárlókat az európai áruk könnyebb felismerésében kívánja segíteni. Az új címke a Føtex, Netto, Bilka és Tjæpt áruházláncokban az elektronikus árjelzőkön fog jelenik meg – számolt be az ESM a Nordisk Post híradására hivatkozva.
A kezdeményezés hátterében az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti növekvő feszültségek, valamint az európai termékek iránti fokozott fogyasztói érdeklődés áll. Ez több kiskereskedőt is arra ösztönzött, hogy előnyben részesítsék a térségből származó árukat az amerikai importtal szemben.
Nem bojkott, hanem tájékoztatás
A Salling Group hangsúlyozta, hogy a fekete csillag nem más országok, így az USA termékeinek bojkottját jelenti, hanem pusztán egy eszköz, amellyel hangsúlyosabb megjelenést ad az európai áruknak. A dán élelmiszer-kereskedelmi piacon 30%-os részesedéssel bíró vállalat több mint 1400 üzletet működtet Dániában és más nemzetközi piacokon.
Anders Hagh vezérigazgató kiemelte, hogy a vállalat továbbra is forgalmaz termékeket a világ minden tájáról, az Egyesült Államokból is, és ez így is marad.
Vásárlói döntést segítő eszköz
A Salling Group szerint a címkézés célja kizárólag a tájékoztatás, nem pedig politikai állásfoglalás.
– Arra törekszünk, hogy a vásárlóknak a lehető legszélesebb körű információt nyújtsuk a tudatos döntéshez – tette hozzá Anders Hagh.
Bár az ár továbbra is a legfontosabb tényező a vásárlók számára, a Salling Group ezzel a lépéssel jelezheti a döntéshozóknak és a nemzetközi szereplőknek a kereslet európai piacon is látható eltolódását a térségből származó termékek felé. Az új címkézési rendszernek a vásárlói szokásokra és a piacra gyakorolt hosszú távú hatása egyelőre még nem látható.
Kapcsolódó cikkeink
Eredményesek a ragadós száj- és körömfájás kapcsán megtett intézkedések
Eredményesek a magyar járványvédelmi intézkedések a ragadós száj- és körömfájás…
Tovább olvasom >Magyar termékek ára Dániában: meglepő különbségek a hazai és külföldi árak között
Az élelmiszerárak itthon továbbra is meredeken emelkednek, így egyre nagyobb…
Tovább olvasom >Snoop Dogg új funkcionális italokat dob piacra
Snoop Dogg és a Harmony Craft Beverages Iconic Tonics néven…
Tovább olvasom >További cikkeink
Országos Kereskedelmi Szövetség: az árrés nem profit!
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kereskedő tagvállalatai az elmúlt…
Tovább olvasom >Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: a kereskedők 10 százaléknál többet nem rakhatnak rá a beszerzési árra
Március közepétől a kormány 10 százalékban maximalizálja az árrést 30…
Tovább olvasom >Árrésstop kontra áfacsökkentés: megoldás az inflációra vagy politikai viták terepe?
A kormány március közepétől életbe léptette az árrésstopot, amely szerint…
Tovább olvasom >