Meg kell védeni a gazdák érdekeit az ukrán mezőgazdasági termékekkel szemben
Bűnt követne el Brüsszel, ha megfelelő korlátok nélkül engedné az ukrán mezőgazdasági termékek beáramlását az unióba, mert ezzel tönkretenné az egész európai agráriumot és a gazdák megélhetését is veszélyeztetné – közölte Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán, a Mezőgazdasági és Halászati Tanács luxembourgi ülése kapcsán.

(Fotó: AM)
A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy június 5-én hiába járt le a Brüsszel által Kijevnek nyújtott egyoldalú vámkedvezmény, az Európai Bizottság továbbra is adós azzal a javaslattal, ami megnyugtatóan és hosszú távon kezelné az ukrán mezőgazdasági termékek uniós behozatalát. Magyarország továbbra is kiáll azon alapvetés mellett, hogy az EU-ba csak olyan áruk érkezhessenek, amelyek megfelelnek a mindenkori uniós előírásoknak és nyomonkövethetőségi szabályoknak. Ez alól Ukrajna sem lehet kivétel – jelezte a miniszter. Emellett kiemelten fontos egy olyan automatikus regionális intézkedés bevezetése, amely alapján az Ukrajnával határos tagállamok speciális védelmet kapnának, külön, arányos kvóták megállapításával. Ezek túllépése után automatikusan importtilalomnak kellene életbe lépnie az adott tagállam esetében az ukrán termékekkel szemben – tette hozzá. Nagy István beszélt arról is, hogy az EU-Mercosur megállapodás jelenlegi formájában nem veszi kellőképpen figyelembe az európai mezőgazdaság érdekeit, ezért azt újra kell gondolni. Erősebb garanciákat kellene beépíteni a szerződésbe az unió mezőgazdasági érdekeinek védelmében. Magyarország továbbra is megvédi a gazdák érdekeit és határozottan fellép minden olyan brüsszeli kezdeményezéssel szemben, ami a mezőgazdasági termelők megélhetését és versenyképességét, valamint a mindennapi kenyerünket veszélyezteti – húzta alá az agrártárca vezetője.
AM
Kapcsolódó cikkeink
AM -államtitkár: számos új pályázat megjelentetését tervezi az agrártárca idén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Január 31-ig kell rögzíteni a tavalyi adatokat a Nébih elektronikus permetezési napló felületén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az állatvédelem mindannyiunk közös ügye
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Blue Monday: miközben a „leglehangolóbb nap” visszatérő jelenség, a megkérdezett magyarok fele mégis tudatos tervekkel vág neki 2026-nak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 22 milliárd forintot Takarított meg a magyar családoknak a Lidl digitális hűségprogramja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A PENNY Magyarország elsőként vezeti be itthon a korona nélküli ananász forgalmazását
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

