Halegészségügyi kiadvány segíti a termelést

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 09. 10. 11:21

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) a haltermelők és horgászszervezetek számára halegészségügyi témájú kézikönyvet állított össze. A szervezetek célja, hogy a kiadvány segítségével felismerhetővé váljanak az egyes halakat érintő megbetegedések, valamint fontos információkat tartalmaz a megelőzéssel, védekezéssel és gyógykezeléssel kapcsolatban. A NAK és a MA-HAL a kiadvánnyal többek között az évente mintegy 17 ezer tonna étkezési célú halat termelő hazai tógazdaságot és az intenzív üzemet is segíteni kívánja.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet elkötelezett a hazai halegészségügyi helyzet javításában, naprakész információkkal kívánják ellátni a haltermelőket és horgászszervezeteket, ezért a mezőgazdasági kézikönyvek sorába kapcsolódó, Halegészségügy, halbetegségek című kiadványt állítottak össze. A kiadvány segítségével felismerhetőek az egyes halakat érintő megbetegedések, valamint fontos információkat tartalmaz a megelőzéssel, védekezéssel és gyógykezeléssel kapcsolatban. A publikáció elsősorban a haltermelők és horgászvízkezelők számára nyújt kézzelfogható segítséget, azonban hasznos információkat tartalmaz az állatorvosoknak, valamint a hallal foglalkozó zoológusoknak egyaránt. A kézikönyv ismerteti a javasolt gyógykezelésekkel, illetve a megelőzéssel kapcsolatos legújabb kutatási eredményeket is ismerteti.
A kiadvány létrejöttét többek között az is indokolta, hogy Magyarországon mintegy 24 ezer hektár a halastavak területe, emellett a horgászatilag hasznosított természetes vízterület nagysága nagyságrendileg 140-145 ezer hektár. A hazai tógazdaságok és az intenzív üzemek évente közel 25 ezer tonna halat termelnek, amelyből mintegy 17 ezer tonna az étkezési célú. Ennek jelentős része exportra kerül, a magyar élőhal keresett a nemzetközi piacon. Hazánk a második legnagyobb pontytermelő Európában, illetve az afrikai harcsa termelésével is előkelő helyen szerepel. A halászat olyan ágazat, amely teljesítményével, a biológiai környezet megóvásával és gondozásával, vidéki munkahelyek megőrzésével jó befektetés az országnak. A NAK és a MA-HAL szoros szakmai együttműködése alapvetően azt célozza meg, hogy a termelést korszerű technológiák alkalmazása mellett, biztonságos, tervezhető keretek között, a hatályos állategészségügyi szabályok szigorú betartásával tudják a magyar termelők megvalósítani.
A most megjelent kiadvány bemutatására, a halegészségügyi szempontok és az aktuális halegészségügyi problémák megvitatására a NAK és a MA-HAL közös halegészségügyi fórumokat tart termelőknek és horgászszervezeteknek. Az első találkozót szeptember 6-án tartják Szarvason, amit a Sáregresre szervezett fórum követ majd szeptember 12-én.

Kapcsolódó cikkeink