Halászati szervezet: bőséges a halkínálat, árváltozás nem várható
Bőséges az ünnepi halkínálat, mivel az időjárás kedvezett a tenyésztésnek, a fogyasztói árak tavalyhoz képest változatlanok – közölte a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője az MTI érdeklődésére.
Lévai Ferenc szóvivő, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója kiemelte: karácsonykor a legnépszerűbb hal a ponty, amelynek ára az idén kilogrammonként 890-1200 forint körüli. A karácsonyi forgalom mintegy 65 százalékát szintén a ponty adja, amelyből tavaly több mint 18 ezer tonnát termeltek.
Sokan keresik az év végi ünnepekre a hazai szürke, illetve afrikai harcsát is. A harcsa kilogrammonként 2500-3200 forintért kapható.
Népszerűek még az apróhalak, a kárász és a keszeg, illetve a busa és az amur is, főleg feldolgozott, tisztított szelet és filé formában. Ilyenkor kerül a pultra az évközben kevésbé fogyasztott süllő és a pisztráng nagy része is – fűzte hozzá.
Elmondta, hogy ilyenkor fogy el Magyarországon az éves halfogyasztás 30-35 százaléka. A magyar halfogyasztás folyamatosan nő: jelenleg 6,7 kilogrammot tesz ki, míg a 90-es években egy főre 2 kilogramm jutott. Az uniós átlagfogyasztás személyenként 20 kilogramm.
Kitért arra is, hogy a karácsonyi halvásárlást segítve a szervezet létrehozott egy interaktív térképet, ahol a fogyasztók könnyen megtalálhatják a legközelebbi termelői halárusító pontokat. A MA-HAL tagszervezetei több mint 50 településen közel 80 halárusító ponton árusítanak friss édesvízi halakat a karácsony előtti héten.
Az ágazat éves árbevétele 16 milliárd forint volt tavaly, ezt várhatóan idén is stabilan tartja majd. Az ágazat édesvízi halból nem importál, az export tavaly 3-3,5 ezer tonna volt.
Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) jelentése szerint tavaly a magyar tógazdaságokban a haltermelés meghaladta a 22 ezer tonnát, a zárt rendszerekben (intenzív) termelt halaké pedig a 4 ezer tonnát, amelynek több mint 90 százaléka afrikai harcsa volt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Aszály, árnyomás és fogyasztáscsökkenés szorításában a magyar halászat
A magyar halászati ágazat egyre nehezebb helyzetbe kerül: az aszály,…
Tovább olvasom >A kormány 2027-ig több mint 20 milliárd forint forrást biztosít az akvakultúra fejlesztésére
A hazai akvakultúra kulcsszerepet játszik a horgászvizek egészséges és minőségi…
Tovább olvasom >Bede Róbert több hal fogyasztására buzdítja a magyarokat
Az uniós átlagnál jóval kevesebb halat eszünk, pedig kiváló élelmiszer,…
Tovább olvasom >További cikkeink
GVH: az árréscsökkentés mérsékelte az árakat, az OKSZ bírálatát vitatják
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közlése szerint az árréscsökkentés eredményes volt,…
Tovább olvasom >Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >Meghosszabbította a kormány az árrésstopot
Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban jelentette be, hogy…
Tovább olvasom >