Magazin: Gyümölcsöző időszak köszöntött a gyártókra

Dátum: 2019. 03. 25. 07:40

Egyöntetűen a piac növekedéséről számolnak be a gyümölcslészektor szereplői, a 2018-as év kedvező körülményei további fejlődési lehetőséget biztosítottak számukra. A vásárlók számára egyre fontosabb szempont a magas gyümölcstartalom és a prémium minőség. Emellett folyamatosan nő a kereslet a csökkentett cukortartalmú termékek iránt is. A fogyasztók nyitottak az új ízekre, ízkombinációkra, de a hagyományosnak számító ízeket ezzel együtt sem lehet letaszítani a trónról.

 

A Sió-Eckesnél úgy látják, a gyümölcslépiac az FMCG-fogyasztás növekedésének egyik legnagyobb nyertese. Tájékoztatásuk szerint a teljes piac értékben több mint 10%-ot nőtt, míg a márkázott termékek piaca +5,5%-on áll.

 

Soós Réka
kategória- és innovációs
menedzser
Sió-Eckes

– Büszkén mondhatjuk, hogy a tavalyi évben a márkagyártók között a Sió-Eckes érte el magasan a legnagyobb mennyiségi növekedést, a SIÓ márkával pedig visszavettük és megerősítettük piacvezetői pozíciónkat a hazai piacon. A 2019-es évre nézve célunk, hogy tovább vezessük a hazai piacot, természetesen nemcsak forgalomra és számokra vonatkoztatva, hanem a fogyasztók igényeinek legmagasabb szinten megfelelve – fejti ki Soós Réka, a vállalat kategória- és innovációs menedzsere.

 

Matskási Zoltán
marketing-üzemeltetési
vezető
Coca-Cola HBC Magyarország

– Az alkoholmentes italok fejlődésének köszönhetően a gyümölcslevek kulcspozíciót töltenek be a kategória folyamatos, kiemelkedő növekedésében, ami elsősorban a juice-ok és nektárok szegmensének köszönhető. Ez visszatükröződik a Cappy portfólióban is, amely egyre kiterjedtebb – fűzi hozzá Matskási Zoltán, a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. marketing-üzemeltetési vezetője.

 

Polyák Anett
marketing manager
Rauch Hungária

– A gyümölcslépiac közel két harmadát továbbra is az alacsonyabb gyümölcstartalmú italok adják, bár a növekedést valóban a juice-ok, magasabb gyümölcstartalmú levek generálják. A juice szegmensen belül Magyarországon is egyre nagyobb az érdeklődés a friss gyümölcslevek iránt. A teljes gyümölcslépiac 6,5%-át már ez a kategória képviseli, és ez a szegmens mutatja a legdinamikusabb növekedést – hívja fel a figyelmet Polyák Anett, a Rauch Hungária Kft. trade marketing managere.

 

Horváth Adrienn
marketingigazgató
Márka Üdítőgyártó

A Márka Üdítőgyártó Kft. 2018-ban érkezett el ahhoz az újabb mérföldkőhöz, hogy felsőlajosi beruházásuknak köszönhetően a Márka Fruitica gyümölcsital termékcsaládjukat is maguk tudják palackozni. A saját gyártás a többi termékükhöz hasonlóan magával hozta a gyümölcsitalaik megújulását is, mind a receptúrákat, mind a csomagolást illetően.

– Ennek a kategóriának is előnyére vált a frissítés, hiszen mára értékben a forgalmunk nagyjából 25%-át teszi ki, és 2017-hez képest is újabb két számjegyű növekedést tudott elérni. Erre az évre is hasonló célkitűzéseink vannak a forgalomnövekedést tekintve, mindamellett, hogy gyümölcsitalaink gyártásának is a 100%-át saját kézben tudhassuk. Ennek érdekében folynak már az újabb beruházásaink – avat be Horváth Adrienn, marketingigazgató.

A Szikrai Borászati Kft. értékesítése megközelítőleg 30%-kal nőtt az előző évhez viszonyítva.

Torbán László
kereskedelmi vezető
Szikrai Borászat

– Ez annak tudatában is kimagaslóan jó eredmény, hogy országosan is jó évet zár a gyümölcslépiac. A tavalyi esztendő konszolidált, nyugodt és jól tervezhető volt. 2019-ben az innováció fő iránya elsősorban a magas gyümölcstartalmú, funkcionális italok kategóriáján belül lévő termékeket fogja érinteni – tájékoztat Torbán László, kereskedelmi vezető.

A Maspex Olympos Kft. Topjoy márkája az elmúlt években egyre nagyobb szerepet kap a gyümölcslépiacon: értékbeni piacrészt tekintve a top márkák közé nőtte ki magát.

– A kis kiszerelésű italok között a Topjoy meghatározó szerepet tölt be a kiskereskedelmi eladások tekintetében is, megelőzve ezzel a főbb versenytársakat – hangsúlyozza Cholnoky Anna, brand maneger.

Várkonyi Vilmos
senior brand manager
Maspex Olympos

– A növekvő gyümölcslépiacon a Kubu is sikeresen teljesít, 2018-ban a piaci átlag feletti növekedést ért el. A márkán belül a Kubu Püré termékcsalád teljesített a legjobban, az év során felzárkózott az italok mellé – egészíti ki Várkonyi Vilmos, a Maspex Olympos Kft. senior brand managere.

A tavalyi évben a Garden Juice Kft. eladásai is dinamikusan fejlődtek. A vállalat szakemberei a gyümölcsléeladási statisztikákat és a vevői szokásokat nézve 2019-ben is növekedésre számítanak.

Kozma Mihály
kereskedelmi vezető
Garden Juice

– A 2019-es év első fele számunkra az újításokról fog szólni – vetíti előre Kozma Mihály, a cég kereskedelmi vezetője.

Szintén innovatív tervekről számol be a Biopont Kft. marketingvezetője, aki azt is elárulja, hogy a piaci tendenciákat követve az ő eladásaik is folyamatosan nőnek.

– Szeretnénk olyan modern, trendi termékeket bevezetni a piacra, mint például a smoothie-k – tudjuk meg Balogh Erikától.

 

 

 

Magasabb gyümölcstartalomra váltanak

Polyák Anett azt vallja, a gyümölcslépiac növekedése jellemzően idén is a kereskedelmi márkák térnyeréséből adódik. Egyre többet vásárolunk gyümölcslevet a diszkont csatornában. A kereskedelmi márkák részaránya ezen a piacon elég jelentős, közel 30%. Nincsenek könnyű helyzetben a gyártói márkák.

– Megfigyelhető trend már Magyarországon is, hogy növekszik a hűtött, préselt gyümölcslevek piaca. Nagyobb márkagyártó vállalatok között egyedül a Rauch van jelen ebben a szegmensben a Rauch Juice Bar termékcsaláddal. 2019-ben két új izgalmas ízzel bővítjük a portfóliót, így már összesen hat ízben elérhetőek a Rauch Juice Bar frissen préselt gyümölcslevei – mondja Polyák Anett.

A Coca-Cola Magyarország fogyasztóinak körében népszerűségnek örvendenek a mix ízek, amelyek az alapízekkel szemben egészen új, különleges ízélményeket kínálnak, ezáltal pedig folyamatosan új vásárlókat ösztönöznek a kipróbálásra.

– Kiskereskedelemben az értékbeli eladások 31%-áért a diszkonterek felelnek, míg ez az arány a tavalyi évben 27% volt, ami azt jelenti, hogy a saját márkás termékek is egyre inkább előtérbe kerülnek – jelzi Matskási Zoltán. – A nektár szegmensen belül az alacsonyabb gyümölcstartalmú, 20-25%-os nektárok növekedési üteme a legnagyobb, de a tendenciák azt mutatják, hogy a fogyasztók szeretnek és egyre inkább hajlandók magas gyümölcstartalmú, illetve prémium termékekre költeni. Másrészről az egészséges és a környezettudatos gondolkodás fontos trenddé nőtte ki magát Közép-Európában is, ami komoly és pozitív hatással van a juice-ok és nektárok fejlődésére.

 

 

– Továbbra is népszerű a 100%-os őszibarack-, eperízünk, gyerekek körében pedig a körte. 2018-ban bevezettük a 100% Pink Grapefruit ízünket dizájnos csomagolással, amely egyedi a piacon. Kiszerelés tekintetében két részre látszik oszlani a piac. Vagy a kisebb, 200–250 ml-es kategóriát, vagy a nagy, 5 literes szegmenst keresik a vásárlók. Ez eladásainkban is tükröződik – vázolja Kozma Mihály. A Garden Juice Kft. kereskedelmi vezetője hozzáteszi: 2018-ban a kereskedelmi márkák nagyon szépen fejlődtek. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a kereskedők visszaállították a bizalmat a kategória irányában. Volumenben még mindig az alacsonyabb gyümölcstartalmú italok a piacvezetők, de évről évre nagy szeletet tud nyerni a magasabb kategória.

A Szikrai Borászati Kft. továbbra is a nagy klasszikusokból – őszibarack, alma, narancs – értékesíti a legnagyobb mennyiséget. Torbán László úgy véli, a dobogó első három helyén nem is lesz belátható időn belül változás.

– Viszont nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, hogy jelentősen emelkedett a magasabb gyümölcstartalmú termékek forgalma. Ez a három vezető gyümölcslé esetében is igaz. Sokan a 12%-os termék helyett az 50%-os, és még többen a 100%-os leveket választották – emeli ki Torbán László.

 

Előtérbe kerül a funkcionalitás

Soós Réka szerint a ma fogyasztója már nem pusztán ízekben és csomagolásokban gondolkodik, sokkal inkább a szükségletei, életritmusa szerint választ.

– Így természetes, hogy folyamatosan nő a csökkentett cukortartalmú termékek iránti igény, ahogyan ezt a SIÓ Light termékcsalád rendkívüli sikere is mutatja, hiszen több mint 50%-os növekedést ért el. Sokan vágynak továbbá a megszokott, megbízható ízekre, ezért a SIÓ alapkövei, a helyi ízvilágú termékek, melyek eddig is a piac legmeghatározóbb szereplői voltak, jelentős növekedést értek el, miközben a különleges ízek és ízkombinációk szerepéről sem felejtkezhetünk el – jegyzi meg a kategória- és innovációs menedzser.

A felgyorsult élet miatt az On-the-Go termékek fogyasztási gyakoriságában látnak növekedést, ezért is tartották fontosnak belépni a hohesC márkájukkal is erre a piacra a 0,25 literes, kis kiszerelésű PET-palackos termékekkel.

– A 2018-as eladásaink messzemenően fő nyertese a 0,5 literes őszibarack ízű Márka Fruitica, ami közel 50%-os növekedést hozott – ismerteti Horváth Adrienn. – Ebben a kiszerelésben tapasztaltuk a legnagyobb pluszkeresletet a többi íz esetén is, ami megfelel a fogyasztók által ebben a kategóriában támasztott legnagyobb elvárásoknak. Ez leginkább az üdítő ready-to-go és frissítő jellege. A Márka Fruiticák a PET-csomagolásukkal és a 25%-os gyümölcstartalmukkal teljes mértékben megfelelnek ezeknek. Fontos befolyásoló tényezőnek tartjuk továbbá, hogy csakis természetes édesítőszerek szerepelnek a megújult receptúrákban.

Az eladási csatornákra vonatkozóan megjegyzi: a hipermarketek méretük miatt is nyitottak, rugalmasak a teljes portfólió menedzselésére a központosított beszerzések ellenére is; a szupermarketek és kisboltok ugyanebből az aspektusból megközelítve, mondjuk úgy, nehezebben „bevehetőek”. Gyümölcsitalaik 2018-ban a független nagykereskedelmi egységeknél szerepeltek a legjobban.

Balogh Erika is egyetért abban, hogy a fogyasztók keresik a különleges ízvilágú és funkcionális hatással rendelkező termékeket. Ahogy mondja, az alapváltozatok közül a zöldséglevek eladása emelkedik dinamikusan. A Biopont portfóliójából a céklalé és a répalé a legnépszerűbb.

– Amellett, hogy termékeink biotermékek, a vásárlók számára fontos, hogy 100%-os gyümölcstartalommal rendelkezzenek. Azt tapasztaljuk, hogy a hipermarketekben a legjelentősebb az eladás. A kereskedelmi márkák mellett a brand termékek szerepe is nagyon fontos, mert a fogyasztó számára lényeges szempont a bizalom, és a brandben garanciát lát – fejti ki véleményét a Biopont Kft. marketingvezetője.

 

Megújulás kívül-belül

– Nekünk a Sió-Eckesnél nem az a célunk, hogy minél alacsonyabb árú termékekkel próbáljunk minél több fogyasztót elérni, hanem az, hogy kimagasló minőségű hazai gyümölcsökből készülő, prémium termékeket kínáljunk azoknak, akik a gyümölcs eredeti ízét szeretnék élvezni minden korty termékben – szögezi le Soós Réka. Hozzáteszi: – Mint piacvezetőtől, a kereskedelmi partnereink és a fogyasztók is évről évre elvárják, hogy újdonságokkal rukkoljunk elő. Természetesen idén is lesznek termékbevezetéseink, de részleteket egyelőre nem árulhatunk el.

 

 

A Maspex Olympos Kft. Topjoy kis üveges termékei esetében inkább a különleges ízeket preferálják a fogyasztók: a hagyományosnak számító őszibarack mellett a legnépszerűbbek a kaktusz, mangó, görögdinnye, valamint a meggy-alma. A 2019-es évben két újdonsággal is készülnek, ice-teákkal bővítik a Topjoy kis üveges termékvonalát. Emellett idén a klasszikusabb ízeket kedvelőknek is szeretnének kedvezni az új feketeribizli nektárral.

– A 2018-as év újdonsága volt a Topjoy Vitamin termékcsalád, mellyel az egészségtudatos fogyasztókat céloztuk meg. A Topjoy új termékcsaládja, az idén februárban bevezetésre kerülő Topjoy Fruit + H2O a piacon teljesen egyedülálló, csak gyümölcslé és víz felhasználásával készül, hozzáadott cukor nélkül – tájékoztat Cholnoky Anna.

A 2018-ban sikeresen bevezetett Olympos C-vitaminos gyümölcsital termékcsaládot idén egy új ízzel, a vérnaranccsal bővítik, amely (a korábban már kapható termékektől eltérően) D-vitamint tartalmaz.

A Márka Üdítőgyártó Kft. innovációinak középpontjában az egészségfaktoron túl mindig a legújabb fogyasztói igények álltak és állnak: legyen frissítő hatása, jusson pozitív élményhez a fogyasztó, és nem utolsó sorban illeszkedjen az életmódjához, azon belül akár még a testsúlykontroll programjába is.

– A 2018-as megújulási folyamat ebben az évben ér majd véget. Ettől az évtől várjuk, hogy mostanra érik be annak gyümölcse teljes mértékben. A palackforma itt is teljesen egyedi és új lett, megújult a címkedesign is, amely magába foglalja a Fruitica mint almárka újszerűségét és hangsúlyosabbá tételét is – jelzi Horváth Adrienn.

A Coca-Cola Magyarország az év elején csomagolásváltással és ezzel párhuzamosan új nektárízekkel frissíti fel a kategóriát.

– A 20–25% gyümölcstartalmú nektárjaink februártól új csomagolásban jelennek meg, emellett három új, egyedülálló mix ízzel érkezünk az öt terméket felölelő portfólióban. Ezen felül nyáron a Cappy család legújabb tagjával, egy igazán frissítő innovációval is meglepjük majd a fogyasztókat – avat be a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. marketing-üzemeltetési vezetője.

Míg a Biopont Kft. funkcionális levekkel kíván piacra lépni, a Szikrai Borászati Kft. koktélokat tervez bevezetni a nyári, illetve a téli időszakra.

Kozma Mihály pedig arról számol be, hogy a Garden Juice Kft. az év első felében egy új ízzel bővíti szortimentjét, hosszú távon pedig a kiszerelés és a csomagolást megújításán is gondolkodnak.

 

Üzenetek és palackok

A Sió-Eckes mindig is úttörő volt, ha új marketing aktivitásokról volt szó.

– Ez 2019-ben is így fog maradni. A SIÓ a hazai fogyasztók kedvenc márkája, továbbra is minden erejével azon dolgozik majd, hogy a gyümölcsök ízének mindenek feletti élvezetét mindenki számára elhozhassa nap mint nap – hangsúlyozza Soós Réka.

A Coca-Cola Magyarországnál, ahogy a legtöbb márka, a Cappy család is 360 fokos marketingtámogatást kap az év során, különös figyelmet fordítva az ATL és BTL arányának egyensúlyára.

– ATL-oldalról TV- és rádiós reklám, közösségi média, illetve közterületi megjelenés lesz 2019-ben is előtérben, BTL-oldalról a hangsúly az in-store kampányokra, élményalapú megvalósításokra és másodlagos kihelyezésekre, dedikált hűtők kihelyezésére, illetve széles körű kóstoltatásra tevődik majd – ismerteti Matskási Zoltán.

– Amit termékeinkkel és kommunikációnkkal kívánunk átadni, az a személyesség és a bizalom üzenete – tudjuk meg Horváth Adrienntől. – A Márkával azt a közös, pozitív halmazt személyesítjük meg egyre fókuszáltabban, lépésről lépésre, amely minden generációban, minden embertípusban közös és megvan: az igaz, támogató jó barát. Ismerjük jól, mégis mindig tud valami újat nyújtani; hiszünk és bízunk benne, ahogy ő is mibennünk; erőt meríthetünk belőle, képes támogatni és buzdítani minket – erre alapoztuk a „Vállald be!” új szlogenünket, valamint a 2018 októberi TV- és online reklámkampányunkat is. Ezt az üzenetet, illetve a megújult image-t visszük tovább immáron bővített marketingmixben.

 

 

2019 jeles év a Rauch Hungária Kft. számára, hiszen anyavállalata idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját.

A magas gyümölcstartalmú gyümölcslevek szegmensében élen járó Happy Day márkájuk kommunikációja és a termék csomagolása is megújult a tavalyi év végén; még gyümölcsösebb és még természetesebb külsővel jelent meg a polcokon.

– A megújult Happy Day márkánk ötvözi a hagyományt és a kortárs stílust, a márkakommunikációnk pedig a frissességet és a boldogság életérzését állítja a központjába. Továbbra is az integrált és egymásra épülő marketingmegoldásokban hiszünk, a tv- és online megjelenések mellett kiemelt fókuszt helyezünk a szezonális eladáshelyi aktivációkra és a fogyasztóknak releváns nyereményjátékokra – fejti ki Polyák Anett.

Cholnoky Anna
brand manager
Maspex Olympos

Cholnoky Anna rámutat, hogy a Topjoy termék különlegessége, hogy minden kupakban üzenet található, összesen több mint 400-féle különböző üzenet. A kommunikációt is erre építik: TV- és online kampány mellett folyamatos Face­book-aktivitással és nyereményjátékkal készülnek az elsősorban fiatal (13–25 éves) rajongóiknak. Emellett az egyik legerősebb magyar Instagram-márkaoldal a Topjoy-hoz tartozik.

– 2019-ben is erősítjük a Kubu márkát, mind a szülők, mind a gyerekek felé kommunikálva. Év elején a szezonnak megfelelően a magasabb gyümölcstartalmú nektárok kerülnek előtérbe, amelyeket anyákat célzó televíziós és YouTube-kampánnyal támogatunk. A klasszikus médiumok mellett igyekszünk új eszközöket és csatornákat is bevonni a kommunikációba. Tavaly ősszel, első alkalommal a gyerekek között népszerű videókészítő fiatal influencerekkel működtünk együtt, ezt az innovatív trendet szeretnénk 2019-ben folytatni. A tömegkommunikációs eszközök mellett továbbra is nagyon fontosnak tartjuk az erős bolti megjelenés kialakítását. A boltokban leginkább a klasszikus eszközöket alkalmazzuk, mint az árakciók vagy a másodlagos display-, illetve raklapos kihelyezések – fűzi hozzá Várkonyi Vilmos.

A Garden Juice Kft. szakemberei továbbra is a közösségi médiát részesítik előnyben. Ezenkívül több eseményen is részt vesznek, ahol megszólítják az embereket.

A Biopont Kft. marketingtevékenysége szintén jelentős mértékben épít az on­line felületekre, emellett pedig a rendezvényeken történő kóstoltatásokra és termékbemutatókra is kiemelt hangsúlyt fektetnek.