GVH: elérte célját a versenyhivatali eljárás, teljesítette vállalásait a Kometa
Teljesítette vállalásait a Kometa, így eredményes volt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) korábbi eljárása, amelyben a húsipari vállalat kommunikációs kampányait vizsgálták – közölte a versenyhatóság csütörtökön az MTI-vel, utóvizsgálatának eredménye alapján.
A GVH közleménye szerint eredeti vizsgálatuk a Kometa 99 Élelmiszeripari Zrt. két szlogen köré épült kereskedelmi kampányait értékelte. Az eljárás kiterjedt a cég egyes készítményei egészségre gyakorolt hatását jelző kijelentések lehetséges megtévesztő kommunikációjára is.
A Kometa az eljárás során kötelezettségvállalást tett, amelyet a GVH Versenytanácsa elfogadott.
A cég vállalta, hogy kommunikációs kampányt indít a fogyasztói tudatosság növelése érdekében, a táplálkozási szükségletek és az élelmiszerválasztás témakörében, illetve létrehoz egy weboldalt, ahol tájékoztatást nyújt az egyes fogyasztói csoportok táplálkozási szükségletei közötti eltérésekről. A vállalkozás továbbá belső megfelelési program kialakítását is vállalta.
A versenyhivatal hangsúlyozta: minden esetben vizsgálják a kötelezettségvállalások teljesítését. A most lezárult utóvizsgálat során megállapították, hogy a Kometa minden vállalását teljesítette, így az eredeti eljárás eredményes volt. Ugyanakkor a cég a vállaltakhoz képest késve vezette be a megfelelési programot, így a megfelelő teljesítést nem lehetett maradéktalanul megállapítani – jelezte a nemzeti versenyhatóság.
A GVH közölte: a Kometa nem minősül kis- és középvállalkozásnak, így az irányadó szabályok szerint mulasztás esetén mindig szabnak ki bírságot. Mérlegelve a mulasztás csekély jelentőségét, a vállalkozás eljárás során tanúsított együttműködő magatartását, illetve, hogy a vállalások célja teljesült, a GVH Versenytanácsa jelképes összegű, 300 ezer forintos bírságot szabott ki a cégre.
A GVH arra hívja fel a vállalkozások figyelmét, hogy a kötelezettségvállalásban foglaltakat a vállalt határidőn belül és maradéktalanul kell teljesíteni.
Kapcsolódó cikkeink
GVH-elnök: „A bürokrácia és a túlszabályozás megöli az európai versenyképességet”
„Az adminisztratív akadályok minimalizálása és az egyenlő versenyfeltételek megteremtése kulcsfontosságú…
Tovább olvasom >Új kereskedelmi vezérigazgató és marketing csapat a KOMETÁ-nál
Fabio Valle tölti be 2024 elejétől a KOMETA kereskedelmi vezérigazgatói pozícióját.…
Tovább olvasom >Több kérdést is felvet az Aldi ellen indított GVH-vizsgálat
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított az Aldi ellen, amely…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >