Grafton: jövőre nőhet a dolgozók keresetének vásárlóereje
Jövőre nőhet a dolgozók keresetének vásárlóereje, a cégek 2024-ben 5 és 12 százalék közötti béremelést hajthatnak végre, miközben úgy tűnik, sokan újra megkövetelik a rendszeres irodai jelenlétet – állapította meg a Grafton Recruitment toborzócég legújabb felmérése alapján, amelyről közleményben tájékoztatta az MTI-t kedden.
A közlemény szerint egyre több pozícióban érhető el az egymillió forintos bruttó átlagbér, miután a legtöbb területen 10 százalék körüli volt a béremelkedés. Példaként említik, hogy a főkönyvelők fizetése 1-1,8 millió forint között mozog, az üzleti szolgáltatóközpontokban 1-1,3 millió forint között alakul a seniorok bére. A feldolgozóiparban még ritkák az 1 millió feletti bérek, de az IT-szektorban egyre jellemzőbbek a 2 millióval kezdődő bérajánlatok. Megjegyezték, hogy a magasan képzett, nyelveket beszélő IT szakemberek iránt továbbra is nagy a kereslet, ők az idén munkahelyváltással akár 20-40 százalék közötti béremelést is ki tudtak harcolni.
A felmérés szerint a vállalatok jövőre legalább 5 százalékos béremelést hajthatnak végre, a többség 10 százalék körüli szintre merészkedik majd, a piac teteje pedig 12 százalék körül lehet – közölték, hozzátéve, hogy így jövőre a legtöbb dolgozó fizetésének vásárlóereje emelkedhet.
A kutatás szerint a dolgozók 70-75 százaléka kész elhagyni jelenlegi munkahelyét, ami kiemelkedően magas szint. A dolgozóknak ugyanakkor a béremelés mellett a legfontosabb a munka-magánélet egyensúlya, az általános irodai légkör, illetve a jó csapat. A karrierlehetőség lejjebb csúszott a preferencialistán – idézi a közlemény Farkas Tamást, a toborzócég vezetőjét.
A Grafton összesen 2810 munkavállaló és 224 munkáltató válaszait elemezte felmérésében, amely 2023 második és harmadik negyedévében zajlott. A bérsávokat a közlemény szerint összesen több mint 72 ezer béradat feldolgozásából állapították meg.
A Gi Group Holding több mint 25 éves múltra visszatekintő cégcsoport, teljeskörű munkaerőpiaci szolgáltatóként több mint 22 ezer partnerrel dolgozik együtt évente. A cégcsoport több mint 34 országban van jelen, 650 kirendeltséggel közel 8000 munkavállalót alkalmaz. Magyarországon a vállalat jelenleg a Gi Group, a Grafton Recruitment és a Wyser brandekkel képviselteti magát.
Kapcsolódó cikkeink
Profession.hu: A munkavállalók kevesebb, mint fele kapott bónuszt tavaly
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a Kerékpárosbarát település és a Kerékpárosbarát munkahely díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Vége a „zsákbamacskának” a vendéglátásban: Így reformálta meg az Eventrend Group a munkaerő-szervezést a Giggle segítségével
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hiába feleződött a kakaó ára, a csokoládé nem lesz olcsóbb
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Magyar Élelmiszerbank 44 000 élelmiszercsomagot állít össze az ALDI első adventi vásárának bevételéből
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
