Megszokták a sikert
Bial Tibor
igazgató
Czech Trade
Az elmúlt 4-5 évben irodánk rendszeresen szervezi meg Csehországot, a cseh vállalatokat, valamint termékeit bemutató közösségi standját – mondja Bial Tibor, a CzechTrade Budapest igazgatója. – Évente a HUNGEXPO 3-4 kiállításán veszünk részt – 2018-ban ezt a kört bővíteni szeretnénk az Ipar Napjaival.
Megjelenéseink mindig nagyon sikeresek; cégeink többsége már a helyszínen kézzel fogható üzletekről számol be. Volt, aki a 2017-es Construmáról „üres” kézzel távozott, mivel helyben értékesítette kiállított gépeit is.
A Sirha szakkiállításnak már kezdetek óta lelkes résztvevői vagyunk. A standunkon bemutatkozó cégeket két csoportba osztanám: a magyar piac számára most bemutatkozók új partnereket keresnek, a piacon levők pedig erősíteni szeretnék piaci pozíciójukat. Az eddigi tapasztalataink szerint várható, hogy ezt a célunkat most is teljesíteni fogjuk.
Közel 90 m²-en mutatjuk be az élelmiszeripari szakma és a horeca számára kínált újdonságokat. A tradicionális és prémium minőségű élelmiszerek és alapanyagok mellett gépeket, de teraszokat, valamint kerthelyiségeket fedő rendszereket is hozunk magunkkal. Természetesen cseh sörök is lesznek a kínálatban. //
Kapcsolódó cikkeink
Leépít a Nestlé csehországi gyárában
Nyolcvan munkahelyet szüntet meg a Nestlé a csehországi Krupka városában…
Tovább olvasom >Csehország leglátogatottabb turisztikai célpontja továbbra is a Prágai Vár
Csehország leglátogatottabb turisztikai célpontja továbbra is a Prágai Vár, a…
Tovább olvasom >Rekordszámú magyar készül nyaralni – külföldön is egyre többen pihennek
A pandémia utáni fellendülés nem ért véget: a CIB Bank…
Tovább olvasom >További cikkeink
Így ebédel a magyar – továbbra is húsfogyasztó nemzet vagyunk
Egy friss hazai kutatás feltárta, hogyan (nem) változott a magyar…
Tovább olvasom >Zsugorinfláció: adatbázis indul a kisebb kiszerelésekről
A fogyasztók könnyen hozzáférhető, megbízható és folyamatosan frissülő forrásból tájékozódhatnak…
Tovább olvasom >Támad a Temu: az online diszkontóriás betörne az európai élelmiszerpiacra is
A kínai Temu online piactér az olcsó elektronikai és ruházati…
Tovább olvasom >