GKI: szeptemberben stagnált a foglalkoztatás

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 10. 19. 11:43

 Augusztushoz képest szeptemberben nem változott a foglalkoztatottság a GKI Gazdaságkutató Zrt. reprezentatív, 1000 ember bevonásával készült lakossági felmérése szerint.

 

Augusztusban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma – a KSH jelentése szerint – az egy hónappal korábbihoz képest 54 ezerrel, 4 millió 514 ezerre emelkedett, a tavaly augusztusihoz viszonyítva pedig 18 ezerrel csökkent.
Az MTI-hez pénteken eljutatott közleményében a GKI jelezte, hogy szeptember végén a munkahelyére teljes állásban bejárók aránya messze a legnagyobb, mintegy 89 százalék volt, ami ugyan hibahatáron belül, de augusztushoz képest némi növekedést jelent.
A részmunkaidőben foglalkoztatottaknál nem történt jelentős változás, arányuk szeptemberben 6-7 százalék volt. A részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya Észak-Alföldön volt a legnagyobb, de az átlagot a Közép- és Dél-Dunántúlon is meghaladta.
A távmunkában (otthonról) dolgozók aránya a koronavírus-járvány újabb felerősödése ellenére is alacsony szinten maradt, ami a GKI szerint azzal magyarázható, hogy a felmérés idején nem volt kijárási korlátozás. A távmunkában foglalkoztatottak aránya átlag feletti volt a közép-magyarországi és dél-alföldi régióban (3, illetve 2 százalék körüli), átlag alatti volt viszont a nyugat-dunántúli, észak-alföldi és észak-magyarországi régiókban.
Az állásidőn, fizetett vagy fizetés nélküli szabadságon lévők aránya 2 százalékra csökkent (a változás hibahatáron belüli). Ez egyaránt jelentheti azt, hogy visszakerültek normál állásba, de el is bocsáthatták őket – jegyezték meg. A közép-magyarországi régióban az állásidőn tartózkodók száma magasabb, szeptemberben 4 százalék körüli volt.

Kapcsolódó cikkeink