Idén 3 százalék körüli növekedést vár a GKI

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 03. 06. 11:41

Az idén 3 százalékos, vagy kissé magasabb lehet a magyar GDP növekedése – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb prognózisában.

polc2

Az MTI-hez eljuttatott közleményben kiemelik: főként az EU-támogatások újraindulása következtében a tavalyi, 20 százalékos beruházási zuhanást 2017-ben érdemi, körülbelül 8 százalékos növekedés váltja fel, miközben a már a múlt évben is lendületesen növekvő fogyasztás kissé tovább gyorsulhat. Az import bővülése azonban gyorsabb lesz az exporténál, és a cserearányok kedvező esetben is csak stagnálnak. Élénkül az infláció, a belső és külső egyensúly némileg romlik, de továbbra is igen kedvező marad – közölték.
Az elemzés szerint a magyar gazdaság tavaly a 4. negyedévben, az EU átlagától jóval elmaradva, a régióban a legkisebb ütemben bővült. Az év egészében a bővülés üteme azonos volt az EU átlagával, a régióban azonban csak két balti országét múlta felül. Románia közel 3, Bulgária közel 2 százalékponttal növekedett gyorsabban, de a lengyel és szlovák dinamika is több mint 1, a cseh pedig 0,5 százalékponttal magasabb volt a magyarnál.
Mivel a magyar gazdaság növekedése rendkívül nagymértékben függ az EU támogatásaitól, idén ezek újraindulása hatására az EU átlagánál gyorsabb, a régió más országaihoz hasonló bővülési ütem várható a GKI szerint. Miközben az idei gazdasági adatok kedvezőek lesznek, nem látszanak a jelei az EU-támogatások 2020 utáni kifutását követő időszakra való felkészülésnek – írták.
A pénzpiacok jól fogadták az amerikai élénkítési terveket, ugyanakkor a protekcionista ígéretek megvalósítása megakadályozhatja a világkereskedelem korábban várt gyorsuló bővülését. Az EU-ban mindinkább napirendre kerül a többsebességes megoldások keresése. A magyar kormány a nemzetállam elsődlegességét, az integráció árnyoldalait hangsúlyozza. Az exportorientált magyar gazdaság számára azonban a bezárkózás, az EU belső, döntéshozó magjából való kiszorulás – a nemzeti mozgástér látszólagos szélesedése ellenére – hosszabb távon kedvezőtlen – közölték.
Az előrejelzés szerint idén az agrárium kivételével minden lényeges ágazatban a növekedési ütem gyorsulása várható. A reálkeresetek tavalyihoz hasonló, 7 százalék körüli növekedése mellett a fogyasztás dinamikája is kissé, 5 százalék körülire gyorsulhat. A beruházások tavaly a vállalati szektorban is közel 10 százalékkal estek, a költségvetési szektorban viszont iszonyatos mértékben, több mint 60 százalékkal zuhantak – áll a közleményben. 2017-ben mindkét területen növekedés várható.
Az infláció januárban az EU-hoz hasonlóan, de annál erőteljesebben, 2,3 százalékkal emelkedett Magyarországon, főleg az energiahordozók világpiaci áremelkedése miatt. A GKI szerint nagy kérdés, hogy a hazai vásárlóerő gyors növekedése milyen mértékben lesz inflációs hatású. Mivel az MNB a gyenge forintban érdekelt, s az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatemelései gyengíthetik a kockázatosabb országok devizáját, az év során a forint némi gyengülése, a tavalyi 311,5 forint után 315 forint körüli euró-árfolyam várható. A külkereskedelem nagyon magas aktívuma idén csökken, de ezt a kiesést a beérkező transzferek (EU-támogatások és külföldön dolgozóktól érkező hazautalások) ellensúlyozzák, így a folyó fizetési és tőkemérleg többlete változatlanul magas lesz. Az állami költekezés erősödik, de az államháztartás hiánya 2017-ben is 3 százalék alatt marad, miközben az államadósság 1 százalékpont közeli csökkenése megfelel az EU igényeinek – áll az elemzésben. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink