GfK: jelentősen javult a fogyasztói hangulat Németországban

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 06. 25. 11:10

Érezhetően javult a német fogyasztói hangulat júniusban, a fogyasztók optimistábbak lettek és nőtt vásárlási hajlandóságuk, miután a legnagyobb európai gazdaságban is feloldottak egy sor szigorú intézkedést a koronavírus-járvány visszaszorításának köszönhetően.

 

Ez derült ki a GfK nürnbergi gazdaságkutató intézet pénteken közölt felméréséből, amelynek tanúsága szerint a fogyasztók vásárlási hajlandósága mérsékelten, míg gazdasági és jövedelmi várakozásai jelentősen nőttek.

Az intézet előrejelzése szerint a júniusi mínusz 6,9 pontról mínusz 0,3 pontra emelkedik a hangulatindex júliusban, ami tavaly augusztus óta a legjobb érték. Elemzők ennél jóval enyhébb növekedéssel, mínusz 4,0 ponttal számoltak júliusra.

Egy évvel ezelőtt, tavaly júniusban mínusz 18,6 ponton, júliusban pedig mínusz 9,4 ponton állt a hangulatindex értéke.

A Gfk metodikája szerint a hangulatindex nulla pont feletti értéke azt jelzi, hogy a fogyasztás éves összevetésben emelkedik, a nulla pont alatti érték pedig csökkenést mutat. A háztartások fogyasztásában éves szinten 0,1 százalékos változást jelez minden egyes pont.

Júniusban kiemelkedő mértékben javult az általános gazdasági helyzet alakulásának megítélése. A fogyasztók gazdasági kilátásokról alkotott véleményét számszerűsítő mutató 17,2 ponttal, 58,4 pontra emelkedett. Ennél jobb értéket legutóbb több mint tíz éve, 2011 februárjában mértek, akkor 59 ponton állt a mutató. Tavaly júniusban csak 8,5 pont volt.

Rolf Bürkl, a GfK kutatója az adatokat kommentálva rámutatott, hogy Németországban is egyre inkább visszaszorul a járvány és így feloldják a szigorú korlátozó intézkedéseket.

„A megbetegedések számának meredek csökkenése és a védőoltások terén elért jelentős előrelépés lehetővé teszi, hogy egyre szélesebb körben egyre több járványügyi intézkedést vezessenek ki. Ezenkívül mostantól ismét lehet nyaralni. Ez az optimizmus növekedéséhez vezetett, ami a fogyasztói hangulat javulásában is tükröződik” – hangoztatta.

A fogyasztók jövedelmi várakozásai a járvány okozta válság előtti szint közelébe emelkedtek júniusban. A várakozásokat számszerűsítő alindex 14,6 ponttal, 34,1 pontra ugrottak, ami valószínűleg azt tükrözi, hogy a részmunkaidős foglalkoztatásba kényszerült munkavállalók közül sokan ismét teljes munkaidőben dolgozhatnak, ami jövedelmük emelkedésével jár.

Ennél jobb értéket tavaly februárban mutattak ki, akkor 41,2 ponton állt a mutató.

A vásárlási hajlandóságnak kedvez a jövedelmi kilátások érzékelhető növekedése. A vásárlási hajlandóságot számszerűsítő mutató értéke 3,4 ponttal 13,4 pontra kúszott fel júniusban. A mérsékeltebb növekedés abból adódik, hogy a fogyasztók még mindig kissé óvatosak. A korlátozások lazítása vagy visszavonása ellenére számos ágazatban – különösen a szolgáltatási szektorban – még mindig szigorú szabályok vannak érvényben. Így például még mindig kötelező a maszk viselése az üzletekben, ami valószínűleg a jövőben is korlátozni fogja a vásárlás élményét.

A Gfk arra számít, hogy a magánfogyasztás az év második felében érezhetően élénkülni fog, így a hazai gazdaság ismét felfelé fogja húzni a növekedési ütemet. Eddig elsősorban az export támogatta a gazdasági növekedést, különös tekintettel a Kínával és az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelemre. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink