GfK: javultak a fogyasztói várakozások a második negyedévben

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 07. 07. 11:58

Javultak a fogyasztói várakozások és emelkedett a vásárlási hajlandóság a második negyedévben Magyarországon – derül ki a GfK Hungária keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményéből.

polc-

A GfK Komplex Fogyasztói Bizalom Index kissé emelkedett, a márciusban mért 164,8 pontot követően júniusban 167,4 pont volt.

A fogyasztói várakozások indexének értéke 4 százalékpontos emelkedés után 183,5 pont lett. A piackutató társaság tájékoztatása szerint ennek oka, hogy a rövid távú gazdasági javulásban reménykedők aránya 2 százalékkal nőtt, így 21 százalék.

A komplex mutatószám másik összetevője, a vásárlási hajlandóság index értéke 1 ponttal emelkedett, 149,5 ponton áll.

Márciushoz képest változtak a munkanélküliség alakulásával kapcsolatos vélekedések, 28 százalékról 22 százalékra csökkent azok aránya, akik a munkanélküliség csökkenésére számítanak, ugyanakkor 43 százalékra nőtt azok aránya, akik úgy gondolták, hogy a helyzet nem fog változni.

Az inflációs várakozások nem változtak számottevően, a lakosság mintegy 60 százaléka továbbra is az árak emelkedésére számít. A válaszadók átlagosan 5 százalékos drágulást valószínűsítenek a következő 12 hónapban.

A megkérdezettek 46 százaléka családja reáljövedelmében az inflációnál kisebb mértékű növekedést vár, vagyis a reáljövedelme csökkenését prognosztizálja.

A hitelfelvételi kedv lényegében nem változott az első negyedéves eredményekhez képest, a válaszadók 25 százaléka gondolja úgy, hogy most nem alkalmas az idő hitelfelvételre, 63 százalékuk pedig soha nem venne fel hitelt. A közlemény szerint ennek egyik oka az lehet, hogy minden harmadik megkérdezett a kamatok növekedését tartja a legvalószínűbbnek a következő 12 hónapban. Az előző negyedévhez képest enyhén emelkedett a hitelkamatok stagnálását prognosztizálók aránya.

A márciusban mért 35 százalékhoz képest júniusban már a lakosság 49 százaléka tartotta jó befektetésnek a lakásvásárlást, és nőtt azoknak az aránya is, akik inflációs várakozások vagy üzleti okok miatt vásárolnának ingatlant. A lakása eladására mindössze a megkérdezettek 18 százaléka tartotta elérkezettnek az időt. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink