Generációk mestere

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 11. 16. 09:54

Dr. Csizmadia László a BGF KVIK nyugalmazott főigazgatójaként kapta a Gundel-díjat, számos társadalmi és szakmai szervezet tagja jelenleg is, keze alól a szakma nagy nevei kerültek ki az évtizedek alatt.

trade logo 2x superbrands Mióta foglalkozik vendéglátással?

Dr. Csizmadia László, BGF KVIK

Dr. Csizmadia
László
nyugalmazott főigazgató
BGF KVIK

Jogászként kezdtem, de hamar átnyergeltem a vendéglátásra, most 83 éves vagyok – hát azóta! Az első főnököm Gundel Ferenc volt a Nemzetiben, később az ő fia már nálam végzett. Ha a cukrászatot nem számítom, a szakma minden területén dolgoztam már. A HungarHotels egri Önelszámoló igazgatói székét váltottam fel 1968-ban a BGE KVIk elődintézményének docensi székéért – a főiskolából mentem nyugdíjba.

trade logo 2x superbrands Mit jelent Önnek a Gundel-díj?

Úgy gondolom, ez a legértékesebb díj, amit a szakma képviselője Magyarországon kaphat. Boldog vagyok! Munka van mögötte.

trade logo 2x superbrands Milyen elvek alapján vezette a Vendéglátó és Idegenforgalmi Intézetet?

Mindig a gyakorlat híve voltam. A főiskolán többek között létrehoztuk a tanüzemet, amelyre pályázatokon szedtem össze a pénzt. Megalakítottuk az Ínyencek klubját, amely a hallgatók önképzésének helye volt. A nyolcból két félévet gyakorlattal töltöttek diákjaink, a nyolcadikat sokan külföldön.

Most is tetszik a duális képzés elve, csak annyi a problémám vele, hogy kis kört érint. Ha rajtam múlna, visszavezetném a technikumok rendszerét.

trade logo 2x superbrands Ki voltak azok a tanítványai, akikre ma is büszke?

Csak néhányat sorolok: Kovács László, Kozma Kálmán, Niklai Ákos, Budai Gábor, Oláh Péter, Csucsi István – de még hosszan sorolhatnám.

trade logo 2x superbrands Melyek a kedvenc hazai éttermei?

A vendéglő stílust szeretem, a piros kockás abroszt, de ha konkrét neveket kell mondanom, akkor a Tanyacsárdát, a Kistücsköt, a Biarritzot említeném, meg a régiek közül az Alabárdost.//

Kapcsolódó cikkeink