A gazdaság kifehérítése több száz milliárdos bevétellel járna

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 05. 19. 11:16

Sok száz milliárdos extra adóbevételre tehet még szert a közkassza a gazdaság további kifehérítéséből – nyilatkozta a Magyar Időknek az Állami Számvevőszék elnöke. Domokos László szerint komoly eredményeket hozhat, ha – a terveknek megfelelően – a cégek számlázását jövőre bekötik az adóhivatalhoz. Hozzátette ugyanakkor: a hatósági fellépés fokozása mellett az is elengedhetetlen, hogy a szürkeszféra visszaszorításából származó pénzt az állam odaadja a törvénytisztelő cégeknek és magánszemélyeknek. Domokos László további átgondolt adócsökkentést sürget.

penz2

Szakmai becslések szerint a magyar szürkegazdaság nagysága 6000-7000 milliárd forint körül lehet esztendőnként. – Ilyen kiindulópont mellett a feladat tulajdonképpen adott – nyilatkozta a Magyar Időknek az állam előtt álló lehetséges teendők kapcsán Domokos László (képünkön). Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerint efféle helyzetben olyan kormányzati intézkedésekre van szükség, amelyek az illegális zónát évről évre zsugorítják.

Az érdemi eredményhez nyilvánvalóan kell, hogy az adóhivatal új, modern lehetőségekhez jusson a visszaélések leleplezéséhez. – Ennyi azonban nem elég – mutatott rá az elnök. Szerinte elengedhetetlen az is, hogy a gazdaság kifehérítéséből származó extra adóbevételt az állam odaadja a törvénytisztelő cégeknek és magánszemélyeknek.

– Röviden szólva adócsökkentésre van szükség – mondta Domokos László –, mégpedig olyanra, amely vagy az ország versenyképességét növeli, vagy a feketekereskedelem ellen lehet hatékony. A terhek mérséklése ugyanis – megfelelő hatósági intézkedések mellett – tovább tisztíthatja a viszonyokat, a feketegazdaság visszaszorulásából így újabb plusz adóbevétel keletkezhet, amit ismét a terhek enyhítésére lehet fordítani. – Ez a fenntartható kifehérítés – magyarázta.

Az utóbbi évek történései alapján az ÁSZ-nál úgy vélik, hogy a kormányzat is felismerte a folyamat jelentőségét. – Már évek óta működnek az adóhivatalhoz bekötött online pénztárgépek, és hosszabb ideje üzemel a közúti áruforgalmat ellenőrző, elektronikus adóhatósági rendszer, az úgynevezett ekáer is.

– Ezek a gazdaságfehérítő intézkedések több száz milliárd forintot hoztak eddig a közkasszának annak révén, hogy a korábban illegális módon működő szereplőket legalább részben legális működésre szorították – fogalmazott az elnök, hozzátéve: a jövőre tervezett online számlázás újabb fontos lépés – vagy ha úgy tetszik, újabb érdemi csapás – lehet, miközben átfogó adómérséklésre is sor került.

A tavaly aláírt hatéves bérmegállapodásban például a kormányzat azt vállalta, hogy több esztendőn át, előre rögzített módon, alacsonyra szorítja a munkáltatók adóterhét. De egyre több árucikk és szolgáltatás forgalmi adója is csökken. – Ez utóbbi lépéseket ugyanakkor rendkívül körültekintetően kell végrehajtani – figyelmeztetett Domokos László –, ügyelni kell ugyanis arra, hogy mindeközben ne csökkenjenek a költségvetés bevételei.

Az elnök az adóügyek kapcsán még egy tényezőről tett külön említést. Minap közzétett jelentésében a Nemzetközi Valutaalap (IMF) írt elismerően a magyar gazdaság fehéredéséről. – Az IMF üdvözölte a hazai adóigazgatás reformjával elért eredményeket, így egyebek közt az adóbeszedés mértékének jelentős javulását – elevenítette fel Domokos László. Úgy fogalmazott: a nemzetközi szervezet véleménye is azt igazolja, hogy a magyar adórendszer stabil, az állam pénzügyei szilárd alapokon állnak. (Jakubász Tamás, magyaridok.hu)

Kapcsolódó cikkeink