Gasztronómiai idegenforgalmi pályázat indul
Egy csipet Magyarország címmel indul az új Kiváló Európai Desztinációk (European Destinations of ExcelleNce, EDEN) pályázat, amelyen a Magyar Turizmus Zrt. Magyarország „legízletesebb vendégváró úti célját” keresi. A pályázatok beadási határideje május 26.
Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. (MT) vezérigazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: az Európai Bizottság 9. alkalommal írta ki a pályázatot, amelynek 2015-ben a helyi gasztronómiára építő turizmus a témája. Ez összhangban van az MT idei stratégiájával, a turisztikai és az agrármarketing összekapcsolásával.
Elmondta, a nemzeti marketingszervezet a maximális, 75 százalékos uniós támogatást nyerte el a pályázat lebonyolításához, ami 50 ezer euró. Hozzátette: szeretnék megtalálni azt az európai szinten is versenyképes helyet, amely a már legalább 2 éve létező, saját helyi gasztronómiájára alapozott speciális turisztikai kínálatával elnyerheti a „Magyarország legízletesebb vendégváró úti célja” címet.
Mártonné Máthé Kinga, az MT belföldi igazgatója kiemelte, hogy a pályázat az ország gasztronómiai kiválóságaira irányítja a figyelmet. Azt a magyarországi térséget, kistérséget keresik, ahol tájjellegű ételeket lehet fogyasztani, házi készítésű termékek vannak az étlapokon, illetve ahol a szolgáltatók a helyi értékeket mutatják be a hazai és a nemzetközi turistáknak.
Hozzátette, hétfőtől az ország 9 turisztikai régiójában 9 állomásos vidéki roadshow indul, ezek az információs napok segítik a lehetséges pályázók tájékoztatását. A pályázók közül kiválasztanak nagyjából egy tucatnyit, ezeket személyesen, próbavásárlással is tesztelik a bíráló bizottság tagjai – ismertette. Végül öt lehetséges nyertest jelölnek ki, a győztest pedig a budapesti Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron választják meg 2015 szeptemberében. A nyeremény 2 millió forint marketingtámogatás lesz a győztesnek.
Közölte, hogy az MT több szakmai szövetséggel kötött együttműködést a pályázatok elbírálásához, a többlépcsős elbírálást így egyebek mellett a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ), a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ), vagy a Falusi Vendégasztal Szolgáltatók Egyesülete (FVSZE) képviselője segíti. Fontosnak nevezte, hogy a pályázóknak évszakonkénti bontásban kell összeállítani egy-egy 3-4 napos turisztikai csomagot. További kritérium, hogy csak olyan térségi összefogások pályázhatnak, amelynek tagja legalább 3 települési önkormányzat és három turisztikai szolgáltató és egy, a turizmushoz vagy gasztronómiához kapcsolódó civil szervezet.
Az eden.itthon.hu honlapon minden pályázattal kapcsolatos információ megtalálható. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A nyelvi nehézségek miatt ragaszkodnak az utazók népszerű turistacélok kényelméhez
A Samsung legújabb kutatásából kiderül, hogy az európai nyaralók[2] 72%-a azt…
Tovább olvasom >Eurostat: emelkedett az online platformokon foglalt vendégéjszakák száma az EU-ban
Az előző év azonos időszakához képest 16,2 százalékkal 208,8 millióra…
Tovább olvasom >Több mint 100 000 látogató, világhír és néhány ezer ötcsillagos értékelés az elmúlt évtized mérlege
Magyarországon és világszerte egyaránt újra növekvő népszerűségnek örvendenek az elmúlt…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megjelent a Magyar Konyha Top 150 Termelői Kalauza
Hazai kistermelőket, csúcsminőségű termékeiket – a húsok, gabonák, tejtermékek, szárnyasok…
Tovább olvasom >Pénteken kezdődik a vörösborfesztivál Villányban
Népszerű előadók koncertjeivel, családi és hagyományőrző programokkal, szüreti felvonulással és…
Tovább olvasom >A nyelvi nehézségek miatt ragaszkodnak az utazók népszerű turistacélok kényelméhez
A Samsung legújabb kutatásából kiderül, hogy az európai nyaralók[2] 72%-a azt…
Tovább olvasom >