Füstbe ment haszon

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 05. 01. 08:00

A kölcsönös tolerancia jegyében megvalósuló, valódi társadalmi párbeszédet vár a Füstölgők Társasága, mert nem tartják életszerűnek az Egészségügyi Minisztérium által javasolt 1999. évi, a nem dohányzók védelmében alkotott törvény módosításának jelenlegi tervezetét. A társaság támogatja a nem dohányzók füstmentes környezethez való jogát, de csak olyan megoldást tart előremutatónak, ami nem végletesen kirekesztő a dohányosok számára sem. Dr. Fodor Péter, a társaság elnöke szerint nincs nemzetközi kötelezettségünk a zárt közterületi dohányzás radikális korlátozására. A társaság szerint a jelenleg hatályban lévő 1999. évi nem dohányzók védelméről szóló törvény jól szolgálja a nem dohányzók érdekeit, és összhangban van az EU ajánlásaival is. A Füstölgők Társasága együttműködik a Magyar Vendéglátó Ipartestülettel, amelynek közelmúltban kidolgozott javaslata megoldást jelenthet a dohányzók és a nem dohányzók jogainak közös érvényesülésére. A Figyelmes Választás program részeként a jövőben négyféle piktogram segítségével már az üzlet bejáratánál információt kap a vendég arról, hogy dohányzó, nemdohányzó, ventilátorral és szűrőberendezéssel felszerelt vagy dohányzásra kijelölt hellyel rendelkező üzletbe készül belépni. Háber Tamás elnök szerint a dohányzás teljes körű tiltása a külföldi tapasztalatok alapján 20-30 milliárd forintos bevételkiesést okozhat az államnak, és a jelenlegi gazdasági helyzetben az ágazatra gyakorolt hatása mellett ez a legsúlyosabb következmény. A jelenleg ismert törvénytervezet szerint Magyarországon 2009. január 1-je után lépne hatályba a tilalom.

Kapcsolódó cikkeink