Fürdőszövetség: július 1-re minden magyarországi fürdő kinyithat

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 06. 22. 10:32

Július 1-re minden magyarországi fürdő megnyithat – mondta a Fürdőszövetség alelnöke  az M1 aktuális csatornán.

 

Kovacsics Imre közölte, a kormánytól kapott 50 százalékos bértámogatás is hozzájárult ahhoz, hogy a fürdők munkavállalóik 70-80 százalékát megtartották.

Megjegyezte, hogy bár a fürdők csak védettségi igazolvánnyal látogathatók, az élővizes fürdőhelyek anélkül is, ezért szakmai szervezetként már jelezték a kormánynak és a Magyar Turisztikai Ügynökségnek is, hogy szeretnék a könnyítést a fürdőknek is megkérni.

Kérdésre válaszolva elmondta, a fürdőfejlesztések nem álltak le, példaként említette a miskolci és a hajdúszoboszlói beruházásokat, valamint azt, hogy Győrben 100 százalékos kormányzati támogatás mellett a Modern városok programban 22 milliárd forintból épül fürdő. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink