FruitVeB: a nagy meleg hatása már minden növényfajt és fajtát érint

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 08. 07. 11:35

A nagy meleg hatása gyakorlatilag most már minden növényfajt és fajtát érint – mondta a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke az MTI-nek.

gyumolcs-zoldseg

Ledó Ferenc emlékeztetett: az országban a napokban volt ugyan csapadék, de nagyon szeszélyes területi eloszlásban, így egyes helyeken továbbra is nagy a szárazság. A mostani előrejelzések pedig nem mutatnak lényeges változást az időjárásban augusztus 20-ig, marad a 35-36 Celsius fokos hőség.

Így öntözni, ahol lehet, mindenképpen szükséges, de a szabadföldi növényeknél sok helyen – például az almásokban – már megjelentek a napégette tünetek. A nagy melegben az öntözés ellenére is kisebb lesz a termés, mivel nem tud megfelelő módon kifejlődni a növény.

A hőség a kártevők elszaporodása szempontjából is várhatóan nagyobb gondot jelent majd mint máskor. Megjelennek a gyümölcsösökben a különböző atkák, molyok, például az almamoly az almásokban. De a bagolylepke rajzása is elkezdődött, ami szintén jelentős károkat vetíthet előre a zöldséges ültetvényekben.

A FruitVeB elnöke szerint a legtöbb növényi kultúra esetében az idén nem lehet a múlt évi rekordtermésre számítani, de jó közepes termés prognosztizálható, mert a zöldségterület 70 százaléka már valamilyen formában öntözhető.

Zöldségből az előzetes becslések szerint mintegy 1,5 millió tonnára lehet számítani, míg gyümölcsből egymillió tonna körüli termés várható. Nagyobb kiesés almából és kajsziból lehet – mondta a FruitVeB elnöke. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink