Frissíti gépjárműflottáját a Tesco
A Tesco ismét korszerűsíti a járműparkját. Az online vásárlások során rendelt árukat a már bevált IVECO és Mercedes-Benz (forgalmi engedély szerint SOLOMON) márkájú, hűtős kisteherautókkal szállítják ki a vevőknek, a lecserélt gépjárművek helyét pedig ugyanilyen, de vadonatúj kisteherautók veszik át.
A flotta régebbi generációhoz tartozó, lecserélt járműveit – a vállalat környezettudatosságra és fenntartható működésre való törekvésével összhangban – online aukcióra bocsátják, hiszen más vállalkozások számára ezek még használhatóak. Az árverezés oka az áruházlánc számára előírt, meghatározott futásteljesítményt követő kötelező csere.
A szeptember 6-án induló online aukció tételei közt megtalálható járművek mintegy fele ThermoKing V-300 hűtővel rendelkezik, a többi pedig ThermoKing V-300 max, ThermoKing V300-50 vagy MaxSpectrum V300-90 hűtővel felszerelt. Két helyszínen lévő kisteherautókra licitálhatnak majd az érdeklődő vállalkozások, egyelőre a budaörsi telephelyen található 13 jármű került fel az aukciós oldalra, ahol egészen október 8-ig tehetik meg ajánlataikat az árverés résztvevői.
Az aukción szereplő tételek kikiáltási ára összesen 65.000 euró, mindegyik gépjármű induló ára 5000 euró. A futásteljesítmény 220.272 km és 361.151 km közt változik, a járművekért így erős verseny várható, hiszen a KKV-k és egyéni vállalkozók még pár évig használhatják, mielőtt végleg leselejteznék őket. Az online aukció licitzárását személyes megtekintési lehetőség, eszközszemle előzi meg, melyre 2024. október 7-én kerül sor. Ehhez egy egyszerű regisztráció után könnyen bejelentkezhetnek a potenciális vásárlók a www.intergavel.com aukciós portálon.
A Tesco állandó partnere az árverések szervezésében az Intergavel Aukciószervező, Szolgáltató Kft., 2005. óta bonyolít online aukciókat. A brit tulajdonú kiskereskedelmi lánc részére az első árverést már több mint egy évtizede szervezték, azóta ez a 85. aukció az együttműködés történetében. A használaton kívül helyezett eszközök, berendezések értékesítésére kiválóan bevált ez az átláthatóságot és tiszta versenyt biztosító, mind a megbízó, mind a vevők szempontjából kedvező módszer: az online aukció.
Kapcsolódó cikkeink
Óriásit bővült a Tesco – háromszorosára növelte választékát a foodorán
A foodora továbbfejleszti az online bevásárlási kínálatát, a platformon keresztül…
Tovább olvasom >Hetedik napja a Tesco az Árfigyelő bajnok
A kiskereskedelmi áruházláncok közül már hetedik napja a Tesco kínálja…
Tovább olvasom >Budapest egyéves élelmiszer-pazarlásával megegyező mennyiségű élelmiszert mentett meg a Tesco áruházaiból
Nemrég adta át a Tesco az Élelmiszerbanknak a 100 milliomodik…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megjelent a Trade magazin 2024/10. száma!
A digitális verzió ezúttal is bővített formában, 168 oldalon jelent meg. Alább, a levél…
Tovább olvasom >TheVR Mekis kedvence: influenszer ihlette menü a McDonald’s-ban
Október 14-től Magyarországon is elérhetővé válik a McDonald’s új, TheVR…
Tovább olvasom >Rekordmagasságba emelkedett a vaj ára Európában: kihívások előtt a pékségek és cukrászdák
Európában történelmi rekordot döntött a vaj ára, ami komoly kihívások…
Tovább olvasom >