Francia sajtot vontak ki a forgalomból
E. coli baktériummal szennyezett francia sajtot vontak ki a kereskedelmi forgalomból a hatóságok – írja a magyaridok.hu.
A tájékoztatás az EU gyorsriasztási rendszerén érkezett, a termék ugyanis több tagállamban, köztük Magyarországon is kapható volt. A jelzés után a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) haladéktalanul megtette a szükséges lépéseket ahhoz, hogy a szóban forgó sajt minél előbb eltűnjön a boltok polcairól. A hatóság azonban így is azt kéri a lakosságtól, hogy aki vásárolt a Fromagerie d’Anjouin nevű cég termékéből, ne fogyassza el.
A sajtkülönlegesség vélhetően kezeletlen kecsketejből készült. A nyers tej és a nyers tejből készült termékek fogyasztása ugyanakkor jelentős egészségügyi kockázattal jár. A nyers tej – főleg intenzív állattartási körülmények között – tartalmazhat olyan baktériumokat, amelyek súlyos betegségeket okozhatnak. A kockázatot csak megfelelő és kellően hosszú idejű érlelés képes némiképpen csökkenteni.
A kezeletlen tejben leggyakrabban a kampilobaktérium, a szalmonella és az E. coli fordulhat elő. Az általuk okozott megbetegedések főbb tünetei a hányás, levertség, rossz közérzet, hasmenés, hasi fájdalom. Egészségügyi szempontból ezért csak a felforralt vagy pasztőrözött tej fogyasztása biztonságos. A Nébih szerint a legnagyobb veszélyben a csecsemők, a kisgyermekek és a várandós anyák vannak. De az időseknek és a legyengült immunrendszerű személyeknek sem ajánlott nyers tejet vagy ebből készült élelmiszert fogyasztaniuk.
A nyers kecsketej mikrobiológiai szennyezettségének különösen nagy a valószínűsége.
Az iparilag előállított tejtermékeket általában megfelelően hőkezelt tejből készítik, a nyers tejből gyártott tejtermékeket pedig „Nyers tejből készült” figyelmeztető jelzéssel kell ellátni, hogy aki ilyen terméket fogyaszt, az az ezzel járó kockázat tudatában legyen. (magyaridok.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Közös összefogással kell megvédeni a gazdák érdekeit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mérgező mikotoxinok lehetnek egyre több élelmiszerben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rejtett veszély a rizsben: arzén lehet benne
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A tudatos húsfogyasztásról indít kampányt a NAK a Remény farmról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elkezdődött a szarvasbőgés időszaka a hazai erdőkben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >13 ezer tonna volt a 2024/25. évi értékesített és saját felhasználásra szánt hazai vadhús mennyisége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >