Főúr! A teraszra kérem!

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 02. 12. 10:59

De hát az is zárva van! – Tudom. Az enyémre. És egy kávéra is meghívom, mert kész csoda, hogy kibírták. Hát igen, 400 milliárdot buktak a vendéglátók 2020-ban a teljes mérleg szerint, miképpen azt előzetesen becsülhettük, piacuk harmada elveszett – írja a blokkk.com. A legnagyobb bajuk nekik is az, hogy az elviteles vendégek kevesebb pénzéből az állandó rezsit már nem tudják kifizetni. És így egy rossz hónap is be tud dönteni egy évnyi munkát.

2021 februárjától júniusig azoknak a vendéglátóknak, akik állami, vagy önkormányzati tulajdonú ingatlanban bérelnek helyet vendéglőjüknek, mentesülnek a helyiségbérleti díj fizetése alól. Ez nyilván jó, bár a vendéglősök őszi bajai novemberben kezdődtek, a hónap 11. napjától ugyanis már csak elvitelre, vagy házhoz szállításra főzhettek ételt, keverhették az italt. És aki már az áprilisi-májusi záráskor összegyűjtött egy sor veszteséget, amiből csak keveset lehetett ledolgozni a nyári hónapokban, annak jött az őszi zárássorozat, szeptember 23-tól a 23 órás, majd az említett teljes vendéglőzár. Így nem a vendégszám emelkedett, hanem a mínuszos eredmény hízott tovább.

A vendéglők is ugyanabban a cipőben sántikálnak, mint a szolgáltatók többsége. Ha csökken a bevétel, az állandó költségeket akkor is fizetni kell, ide tartozik a most már elengedett bérleti díj (persze volt olyan bérbeadó, aki hosszabb távon törve a fejét azért adott eddig is engedményt), a munkabér (ha nem részmunkaidőztetik, vagy éppen elbocsájtják a dolgozót), és még egynéhány rezsiköltség.

A hónapokra bontott statisztika pontosan mutatja, hogy a 2020-as esztendő fele kínkeserves volt a vendéglátóiparban, de a nyári hónapokban sem tudtak az előző évi szintre felkapaszkodni. Ennek oka a külföldi turisták elmaradása volt, akik éves szinten számolva negyedét hozták a járvány előtt a vendéglők konyhájára. De hát nélkülük és a vendéglőzáras hónapok zuhanásaival együtt 400 milliárd bevételről le kellett mondaniuk:

Az elvitel és a házhoz szállítás a tavaszi hullámban a vendéglátós piac negyedét tartotta talpon, az őszi-év végi időszakban már közel a felét. De hát az éves mérleg szerint harmada a vendéglátóipar bevételének a koronavírus járvány áldozata lett. Még azzal is, hogy novembertől az elviteles és házhoz szállításos forgalom áfáját 5%-ra csökkentették, egyes támogatások mellett.

2021 pedig a heti monitoros statisztika szerint úgy indult, miként 2020 zárult, a piac fele maradt meg, 56%-os kasszabevétel mellett. Most már tudható, hogy ez közel 60 milliárd forintot jelent.

A munkahelyi vendéglátás maradt úgy, ahogy volt, már ami a szabályozási kereteket illeti (itt nem volt semmiféle áfacsökkentés az elmúlt években, 27%), de ez a kisebb szelete a teljes vendéglátásnak, a járvány előtti időszakban 10%-os súllyal mozgott:

(blokkk.com)

Kapcsolódó cikkeink