Főszerkesztői vélemény: Reménykedhetünk?

Dátum: 2012. 05. 06. 18:16

Itt vagyunk, nekünk a világ közepét jelentő kis országunkban, de néha elfelejtjük, hogy ezeket az érzelmeket csak mi éljük át. Így aztán nem ártana, ha néha mások fejével is gondolkodnánk picit, és igenis számításba vennénk, hogy mások mit vélnek rólunk, milyen a megítélésünk, minimum-maximum mire számíthatunk. És ha már ezt is tudjuk, akkor ennek megfelelő alternatívákat kell felállítanunk magunknak…

Az IMF-megállapodásra vagy annak elmaradására gondolva született az ötlet, hogy ismét rendezzük meg a vállalatvezetői fórumunkat, a Business Dinnert. Két beszélgető partnerünk elismert közgazdász szaktekintélyek, Róna Péter és Zdeborsky György voltak a Ramada Hotelben, április végén.

Az esemény előtti két napban ugyanakkor nagy változások álltak be a témát illetően, és a hírek szerint elindultunk „az úton”. Lehetőségünk van arra, hogy ha Amerika és más nagy szavazatú ország támogatását megkapjuk az IMF-igazgatósági tanácsában, vagyis meglesz az 51 százalék legalább, akkor elindulhatnak a tárgyalások.

Persze egyelőre sok a „ha”, ráadásul azért ehhez az is kellene, hogy egyrészt előbb-utóbb megírjuk a hitelkérelmet, megfelelően indokoljunk, és tudjuk, hogy egyáltalán mekkora összeget kérjünk. Aztán pedig fel kell készüljünk arra, hogy, ha pozitív lesz a döntés, és megkapjuk a fizetési mérleg egyensúlyát támogató hitelt az IMF-től, akkor a folyamatos ellenőrzések során is becsülettel helytálljunk, sőt mi több, olyan dolgokra fordítsuk a kapott támogatást, amiben hosszú távon gondolkodunk.

A rendezvényünkön hallottakban egyértelműen megfogalmazódott, hogy mindenáron törekednünk kell a magas hozzáadott értékű termékek itthoni előállítására. És olyan megoldásokat kell találnunk, amivel egyensúlyban tartható a külkereskedelmi mérleg aktívuma és a fogyasztás növelésének támogatása.

A beszélgetésről részletesen beszámolunk a Trade magazin következő számában, valamint a trademagazin.hu oldalunkon, folytatást pedig a szeptember 26–28. között megrendezésre kerülő, tapolcai Business Days konferencián várhatunk.

Üdvözlettel:

Hermann Zsuzsanna, főszerkesztő