Forbes-lista: vezet az Apple, a Huawei az egyetlen kínai márkanév

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 06. 07. 11:27

A Huawei az egyetlen kínai márkaként felkerült a Forbes legértékesebb világmárkákat rangsoroló 100-as listájára – tájékoztatta az MTI-t a Huawei Technologies Hungary Kft.

huawei

A Forbes legértékesebb márkákat rangsoroló (Most Valuable Brands) 100-as listájára a Huawei a 88. helyre került fel az idén 7,3 milliárd dolláros, az egy évvel korábbinál 9 százalékkal magasabb márkaértékkel. A Huawei előtt a 87. helyen a Chanel, utána pedig a 89. helyen a Target szerepel szintén mintegy 7,3 milliárd dolláros márkaértékkel.
A mobil távközlési berendezéseket gyártó és forgalmazó, valamint technológiai szolgáltatásokat nyújtó kínai vállalat teljesítménye tavaly az ágazatot meghaladó mértékben növekedett. A cég az okostelefonok világpiacán már a harmadik legnagyobb szállítóvá lépett elő, Kínában pedig piacvezető a nagy piackutató vállalatok, az IDC, az SA és a Trendforce felmérései szerint.
A márka növekvő elismertségét jelzi, hogy a Huawei 2016-ban az Interbrand Top 100 márkaérték-ranglistára is felkerült a 72. helyre, az idén pedig a 40. helyre a Global 500 toplistán.
A Forbes idei százas toplistát az Apple vezeti 170 milliárd dolláros márkaértékkel. Az Apple márkaértéke 10 százalékkal emelkedett egy év alatt.
A lista második helyét a Google foglalja el 101 milliárd dollár, az egy évvel korábbinál 23 százalékkal magasabb márkaértékkel.
A harmadik helyezett a Microsoft, márkaértéke 16 százalékkal emelkedett egy év alatt 87 milliárd dollárra.
A negyedik helyezett a Facebook 73,5 milliárd dollár márkaértékkel, 40 százalékos növekedés után.
A Coca-Cola 56,4 milliárd dollárral az ötödik, márkaértéke 4 százalékkal csökkent.
Az első tíz között van még az Amazon, amely 54 százalékos növekedéssel 54,1 milliárd dollár márkaértékre tett szert, ami a hatodik helyezést biztosította számára a listán. A Disney 43,9 milliárd dollárral, 11 százalék növekedéssel 7. a rangsorban. A Toyota márkaértéke 2 százalékkal 41,1 milliárd dollárra csökkent, így 8. lett. A kilencedik a McDonald’s 40,3 milliárd dollár márkaértékkel 3 százalék növekedés után. A tizedik pedig a Samsung 38,2 milliárd dollár, az előző évinél hat százalékkal magasabb márkaértékkel. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink