Fontos határidő a méhészek számára
Január 27-től nyújthatóak be a támogatási kérelmek a méhcsaládok egészségének megőrzését és ökoszisztéma-szolgáltató képességének fejlesztését szolgáló – a KAP Stratégiai Terv keretei között 2024. december 20-án meghirdetett – „Állatjóléti támogatás a méhészeti ágazatban” című pályázati felhívásra.

(Fotó: Pixabay)
A méhészeti ágazat jelentősége túlmutat önmagán, mézet ugyanis lehet importálni, de beporzást nem. A méhek beporzásban játszott szerepe és az őket tartó gazdálkodók uniós agrárpiacokat elözönlő mézhamisítványok miatti nehéz helyzete miatt az Agrárminisztérium az uniós agrártámogatások felhasználásának tervezése során minden lehetőséget megragad a magyar méhészek munkájának megsegítésére.
Ezt a célt szolgálja ez a felhívás is
A támogatás által méhcsaládonként évente 30 eurónak megfelelő forintösszegű, vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek azok a méhek tartásával foglalkozó és a feltételeknek megfelelő mezőgazdasági termelők, akik – a jogszabályokban meghatározott kötelező követelményeken túlmutatóan, önkéntes alapon – a felhívásban meghatározott feltételek szerint vállalják a méhcsaládonkénti 4 kilogramm méz évenkénti visszahagyására vonatkozó kötelezettség teljesítését. A program időtartama öt év, 2025. január 1-től 2029. december 31-ig tart. A megfelelő felkészülés érdekében a minisztérium ezúton is felhívja a figyelmet, hogy a támogatási kérelmek a Magyar Államkincstár elektronikus felületén történő benyújtásának lehetősége 2025. január 27-én kezdődik meg és 2025. március 13-án zárul. A felhívás és a kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek az Agrárminisztérium tematikus weboldalán, a https://kap.gov.hu felületen találhatók.
A magyar agráriumban a kisebb ágazatok közé tartozik a méhészet, mégis az egyik legfontosabbnak tekinthető
Ezt felismerve, Magyarország Európában is egyedülálló módon, lehetővé tette a méhészeti tevékenység adómentességét. Emellett pedig immár öt éve kapnak a magyar méhészek hazai forrásból úgynevezett méhegészségügyi támogatást, amit 1 millió méhcsalád után igényelnek évente.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Zártan tartás, legeltetési tilalom és kötelező vágás szükséges az RSzKF megfékezéséhez
A szlovák ragadós száj- és körömfájás kitörések miatt újabb intézkedéseket…
Tovább olvasom >Gombaölő permetezőszer kapott engedélyt Magyarországon drónnal történő kijuttatásra
Már egy gombaölő szer is kijuttatható Magyarországon pilóta nélküli légi…
Tovább olvasom >Egyaránt emelkedett a hazai és import retek ára
Az Eurostat adatai szerint az Európai Unióban évente 245–255 ezer tonna hónapos…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI-elemzés: árréstop – mentőöv a vásárlóknak, béklyó a piacnak
Nagy Márton miniszter bejelentésé alapján, 2025 márciusában a Magyar kormány…
Tovább olvasom >Zsigó Róbert: 874 élelmiszernek csökkent az ára az árrésstopnak köszönhetően
Az új adatok szerint 874 élelmiszernek csökkent az ára az…
Tovább olvasom >Az Európai Bizottság vészhelyzeti tartalék felhalmozását javasolja az uniós lakosságnak
Az Európai Bizottság szerint az Európai Uniót is érintő jelenlegi…
Tovább olvasom >