Folytatódó Friss Kalandok
Folytatódik az Európai Friss Kalandok, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Interfel francia zöldség-gyümölcs szakmaközi szervezet közös kampánya. A hároméves program április 3-ai sajtótájékoztatóján a kiskereskedelmi láncok egyre növekvő zöldség- és gyümölcskínálatáról is szó esett.
A tavaly indult hároméves program keretében az Európai Friss Kalandok országos áruházlánci kóstoltatásokat is szervez a zöldség- és gyümölcsfogyasztás növelése érdekében. Győrffy Balázs, a NAK elnöke hangsúlyozta: egyelőre a nyugdíjasok fogyasztják a legtöbb zöldséget és gyümölcsöt, és bár az elmúlt években sokat emelkedett a családokban a zöldségek és gyümölcsök fogyasztása, még mindig kevés ilyen jellegű élelmiszert eszünk.
Dr. Turcsán Tünde, a GfK Fogyasztói Panel Szolgáltatások kereskedelmi igazgatója prezentációjában rámutatott: a gyümölcsök forgalma tavaly 120 milliárd forintot tett ki, az azt megelőző évben pedig 117 milliárd volt, a zöldségeké 2018-ban 227 milliárd forint, 2017-ben 220 milliárd forint. Dr. Turcsán Tünde lapunk kérésére elmondta: a korábbi évekhez képest a gyümölcs- és zöldségvásárlás helyszíne az utcai árusoktól és zöldségesektől elsősorban a diszkontáruházakba helyeződött át, de a szuper- és hipermarketláncok is egyre jobban odafigyelnek arra, hogy gyümölcs- és zöldségválasztékuk friss, széles körű és megfizethető legyen.
Az Európai Friss Kalandok nevű edukációs kampány főként a gyermekeket és a gyermekes családokat ösztönzi a friss zöldség és gyümölcs fogyasztására. Az 5 millió euró költségvetésű program finanszírozását az Európai Unió (EU) 80 százalékban vállalja, az agrárgazdasági kamara 1,2 millió euró támogatásban részesül. //
Kapcsolódó cikkeink
Befejeződött a nyári aratás
Néhány kisebb terület kivételével július 24-ig véget ért a nyári…
Tovább olvasom >Több búza és árpa termett hektáronként Tolnában
Őszi búzából és árpából is többet takarítottak be hektáronként Tolna…
Tovább olvasom >Befejeződött a kalászosok aratása Békés vármegyében
Befejeződött a kalászosok aratása Békés vármegyében, őszi búzából és árpából…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >