Folyamatosan javul a magyar borok minősége
A magyar borok minősége egyre javul és ezt külföldön is elismerik – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter budapesti sajtótájékoztatóján.
A miniszter a fehér borokat tartalmazó borkiválóságok 2015-ös könyvét bemutatva közölte, az idén várhatóan Magyarország ismét nettó borexportőrré válik a most rendelkezésre álló adatok alapján.
Elmondta, a magyar borászok közül egyre többen érdeklődnek a borkiválósági program iránt, amit az is mutat, hogy a fehér borokat bemutató most megjelent kötetben több mint 250 tétel szerepel.
A kötetbe 544 tételt jelöltek és ebből a bírálók 265 tételt választottak ki: a tételek közül 219 háromcsillagos, 41 négycsillagos, míg 5 ötcsillagos kategória-besorolást kapott.
Gál Péter eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy a program 2013-ban indult és egyre sikeresebb. Ez a kötet az ötödik, amelyben közzéteszik az érdeklődők számára a magyar borkiválóságokat. A mostani harmadik, fehér borokat tartalmazó kötet – eddig két vörös borokat bemutató könyv jelent meg – nemcsak magyar nyelven, hanem angolul is tartalmaz információkat.
Pál Sándor, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának alelnöke közölte: a borkiválóság-programot a HNT kezdettől fogva támogatta és mindent megtesz a sikere érdekében. Jelezte: a mostani borkiválóságok könyve az első, amely a HNT finanszírozásában kerül a nagyközönség elé.
Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság elnöke nagy eredménynek tartotta, hogy egyre több borász és pincészet ismeri fel annak az ingyen marketingnek a lehetőségét, amelyet a borkiválóságok könyvében való megjelenés jelent. Ezeket a köteteket ugyanis elsősorban kiállításokon és más nagy rendezvényeken terjesztik. Horkay András megjegyezte: amennyiben a tokaji aszúkat és a pezsgőket tartalmazó kötetet is a borkiválóságok könyveihez számolják, úgy a megjelent kiadványok száma már hat.
Kérdésre válaszolva Gál Péter közölte: a most megjelent borkiválóságok könyve már az interneten is elérhető lesz az érdeklődők számára. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A magyar borágazat jövője a minőség és az innováció
A magyar borok képesek felvenni a versenyt a világ legnevesebb…
Tovább olvasom >Az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott fehérborok feldolgozói értékesítési ára nőtt
Az AKI PÁIR adatai szerint a belföldön termelt és belföldön…
Tovább olvasom >A borok feldolgozói értékesítési ára emelkedett
Az AKI PÁIR adatai szerint a belföldön termelt és belföldön…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >